„Nagyon büszke vagyok rá, hogy a gyülekezetemben minden gyerek rendszeresen jár alkalmakra – a rossz hír, hogy egyetlen gyermek van” – köszönti mosolyogva az őszi GeKIB résztvevőit Hájek János, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház főjegyzője, ezzel össze is foglalja a Horvátországban élő magyar reformátusok helyzetét. De azonnal hozzáteszi: ebben az évben már többször keresztelt, mint temetett.

Bár több mint két évtized eltelt a délszláv háború vége óta, a baranyai és a szlavóniai egyházmegyékben élő reformátusok között még ma is élénken élnek az ezzel kapcsolatos emlékek. Az egyházban szolgáló tíz lelkész huszonhárom gyülekezetet gondoz, emellett igyekeznek egyre komolyabb figyelmet fordítani a fiatalok és a gyermekek közötti feladatokra, hiszen mind azt vallják: ez a megmaradás záloga. Ennek jegyében hívta meg Szenn Péter püspök a Generális Konvent Ifjúsági Bizottságának tagjait Kopácsra.

Érezzük otthonunknak

Szenn Péter küldetésének tartja, hogy a Horvátországban élő magyar reformátusság „felkerüljön a térképre” és aktívan jelen legyen a Magyar Református Egyház életében. „Szerettük volna, hogy végre mi is vendéglátók lehessünk és olyan szeretettel fogadhassuk az érkezőket, ahogy bennünket szoktak fogadni szerte a Kárpát-medencében” – fogalmaz a püspök. Mint mondja, fontos, hogy a református fiatalság is megismerje, mit hoz magával az a történelmi múlt és az a változás, amiben a HRKKE tagjai élnek. „Református hitünk a megmaradás egyetlen útja számunkra, ezért fontos, hogy a mieink is lássák: az ifjakkal foglalkozni külön feladat. Mindennapi gondjaink között sem felejthetjük el, hogy szükségünk van a fiatalokra, helyük van templomainkban, egyházunkban, közöttünk!” – hangsúlyozza Szenn Péter.

A püspök azt vallja, csak úgy lehet javítani az állapotokon, ha gyermekek is otthonunknak érzik az egyházat. Emellett érdemes szem előtt tartani, hogy a hitoktatással rajtuk keresztül a szülőket is el lehet érni. Az utóbbi két évben már különböző programokon foglalkoztak a gyermekekkel, nyaranta tábort szerveztek a tengerhez és tíz év után idén adventkor ismét bibliai játszóházba invitálják őket. „Sok feladat áll még előttünk, de fel kell keresnünk a fiataljainkat és meg kell szólítanunk őket. Úgy gondolom, ez a küldetésünkből is fakad, hiszen az Úr elküldött bennünket, kiküldött a parókiákról és a templomokból, hogy megkeressük az elveszett bárányt” – emlékeztet Szenn Péter. Hozzáteszi: náluk nagynak tűnnek a távolágok, de bejárhatók, a fiatalok pedig vágynak arra, hogy megszólítsák őket.

Küzdelmes folyamat ez, az egyetlen magyar középiskolában például sok nehézség van a hittanoktatásban, nehezen megy a kommunikáció a vezetőséggel, de a püspök szerint „minden rosszban van valami jó”: „Ez a helyzet arra tanít, hogy személyesen kell felkeresnünk a szülőket, kapcsolatba kell lépnünk velük is. Lassan növekszünk, de lelkészeink odaszánása reményre ad okot.”

A tapasztalat azt mutatja, a fiatalság nem különleges megszólításra vágyik, hanem a közösségre és személyes találkozásokra, beszélgetésekre. „Arra kell hívnunk őket, hogy együtt legyünk, tudjuk meghallgatni egymást és érezzük meg, hogy összetartozunk – ebben előremutató a Magyar Református Egyház” – hangsúlyozza Szenn Péter.

Apró csodák

A horvátországi egyháztest legfiatalabb lelkipásztora Svantner Gergő, aki Magyarországról érkezett a közösségbe. Két éve végzett a Sárospataki Református Teológiai Akadémián, a Kőrösi Csoma Sándor Programon keresztül Ausztráliában szolgált egy évet, majd úgy döntött, örömmel lesz a HRKKE lelkipásztora. „Az itteni szolgálat olyan, mint anno Sztárai Mihály reformátoré volt: ő is eljött ide és magyar nyelven hirdette az igét, ami itt nemcsak hitbeli, hanem nemzeti megtartó erő is” – magyarázza a lelkész, aki szerint az evangélium tömegeket tud megmozgatni Horvátországban, mert „az itt élők vágyják az igét”.

Úgy érezte, itt nagy szükség van a szolgálatára, már amikor legációba érkezett, akkor is azt tapasztalta, hogy a hívek eljönnek az alkalmakra, érdeklődők és nagyon figyelnek az igehirdetésre. „A GeKIB-et záró istentiszteletet is hétköznap délelőtt tartottuk, mégis sokan útra keltek, hogy eljöjjenek, akár 30-50 kilométereket is utaztak” – folytatja Svantner Gergő. Erre az érdeklődésre válaszul szervezik az ifjúsági missziót is, melynek köszönhetően már 88 gyermekkel foglalkoznak. „Nyáron a tenger mellett magam is láthattam, mennyire szeretnék már a gyerekek is hallani a történeteket, akarnak járni a hittanórákra és rengeteg szeretetet kapunk tőlük. Lassan haladunk, de minden nap látom az apró csodákat” – hangsúlyozza a lelkipásztor.

Más, mint aminek látszik

„Személyesen nem tudok annyit foglalkozni a fiatalokkal, mint szeretnék, mert nem beszélem olyan magabiztosan a nyelvüket, de a feleségem aktívan szolgál közöttük. Úgy gondolom, azoknak kell lehetőséget adnunk, akik értenek hozzájuk és akik meg tudják szólítani őket” – meséli Darko Tursic, horvát származású magyar lelkész.

Hasonlóan gondolkozik Andel Ilona Hedvig, Eszék-Rétfalu református közösségének lelkipásztora, a HRKKE legidősebb lelkésze. „Mióta fiatal püspökünk van, igyekszik jobban összefogni az ifjúságot, egyre jobban erősödik ez a közösség – foglalja össze tapasztalatait. – Emberé a munka, Istené az áldás, mi pedig azért vagyunk lelkészek, hogy mindent megtegyünk a fiatalok között is – a többit Isten adja meg.”

A lelkipásztor hozzáteszi, életre szóló élmény számára, hogy találkozott a GeKIB-re érkező fiatalokkal. „Örülök, hogy ez a világ nem olyan, mint amilyennek néha látszik és vannak vidám, Istent félő fiatalok. Mi eddig keveset foglalkoztunk a fiatalsággal, most kezdem érzeni, hogy megújulunk – fogalmaz Andel Ilona. Mindenkitől azt kéri, hogy imádkozzon értük és azért, hogy legyen elegendő munkás, vezető, aki teljes szívvel és lélekkel szolgál az ifjak között. „Azt már nem tudom megígérni, hogy én magam is aktívan foglalkozom a fiatalokkal, de imádkozni mindig fogok értetek!” – üzeni.

Farkas Zsuzsanna

Fotó: Rácz Ervin / refszatmar.eu, Sebestyén László, Vékony Dorottya