Kárpátaljai magyar hívek újabb adománya a Közel-Keletre

2018. január 25., csütörtök

A világban jelenleg üldöztetést szenvedő keresztények helyzetét ismertette beregszászi látogatása során Azbej Tristan helyettes államtitkár, aki az Ökumenikus Imahét keretében tartott hétfőn előadást és vette át a helyi hívek adományát.

Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár kiemelte, ma a világon a vallása miatt üldözött öt emberből négy keresztény, a kereszténység tehát a legüldözöttebb vallás.

Előadásában azokról a támogatásokról beszélt, amelyekkel Magyarország 2016, vagyis a helyettes államtitkárság megalapítása óta a Közel-Kelet és Afrika háborúk és más erőszakos cselekmények sújtotta régióit segítette. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, a kabinet alapelve, hogy a humanitárius támogatásokkal helyben kell segíteni a rászorulókat és lehetővé kell tenni a szülőföldjükön való maradásukat.

Azbej Tristan a beregszászi református, római katolikus és görög katolikus hívek adományára reagálva kiemelte, szép és megható ez a felajánlás a legnehezebb helyzetben levő magyar közösség részéről, akik rendszeresen, legutóbb az ukrán nyelvtörvény kapcsán maguk is megtapasztalták a diszkriminációt.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a felebaráti segítségadás már nem csupán Magyarország Kormányának szándéka, hanem össznemzeti üggyé vált. Mint fogalmazott, a magyarság számára feladatként adatott, hogy két olyan megpróbáltatásokat szenvedő közösségért is kiálljon, akiket a világ többi része magára hagyott: ők a kisebbségben élő külhoni magyarok és a hitük miatt üldöztetést szenvedő keresztény testvérek. A kárpátaljai hívek adományát humanitárius célokra fordítják iraki és szír keresztény menekült családok számára lehetővé téve az otthonaikba való visszatérést.

Magyarország a helyettes államtitkárság és a Hungary Helps programjain keresztül eddig megközelítőleg százezer Közel-keleti és afrikai ember szülőföldjükön való maradásához és boldogulásához járult hozzá humanitárius segítségadással és a háborúk sújtotta régiók újjáépítésében való részvétellel.

Korában a Kárpátaljai Református Egyház Nagydobronyban megtartott augusztus 12-i családi csendesnapján indult gyűjtés hitük miatt üldözött keresztényeknek. A pénzadományt a magyar kormány képviselőivel együtt Taracközi Ferenc, a beregszászi református gyülekezet vezető lelkésze juttatta el ősszel az Irak északi részén élő keresztényekhez.

forrás: refua.tirek.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.