GeKIB: bizalmi háló református fiataloknak

2013. november 21., csütörtök

A fiatalok ifjúsági munkába történő bevonásáról, a hitvédelemről, és a jövő évi programokról is szó volt a Generális Konvent Ifjúsági Bizottsága (GeKIB) legutóbbi ülésén. A Kárpát-medencei egyházkerületi ifjúsági referenseket, ifjúsági szervezeteket, egyetemi gyülekezeteket és teológiákat tömörítő fórum munkatársainak találkozóját ez alkalommal Sárospatakon tartották november 18-20. között.

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia adott otthont a GeKIB munkájában részt vevő közel negyven lelkipásztornak, teológusnak és ifjúsági munkatársnak a napokban. Jelen voltak a beregszászi, kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi és miskolci egyetemi lelkészek, a református teológiák képviselői, valamint a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági missziójának munkatársai.

A tanácskozás első napján Jim Brown, az Exodus Felekezetközi Protestáns Ifjúsági Szervezet európai igazgatója az ifjúsági munkába történő bevonás lehetőségeiről beszélt, egy másik előadásban Szalay András a hitvédelem rejtelmeibe vezette be a jelenlévőket. A találkozón kiértékelték és levonták az idei Csillagpont, a Kárpát-medencei ifjúsági imaéjjel, a Szeretethíd, a 72 óra kompromisszumok nélkül, a Rend és a Konfi+ ifjúsági rendezvények tanulságait, továbbá egyeztettek a jövő évi programokról.

A háromnapos találkozón a közös teendők szervezése és a szakmai fejlődés mellett a délelőtti áhítatok alkalmával feltöltődésre is jutott idő. Ezt szolgálta a zárónapon Csiszér Norbert a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet teológus hallgatójának igehirdetése a Krisztusban megtestesülő útról, igazságról és életről.

Kojsza Péter

Forrás: tirek.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.