Árva reformátusok

Bár aggodalommal indultak a legtöbben, a bácsalmási határátkelőnél még éppen csak készült a fizikai határzár második szakasza. Bácska termékeny lankáin autózva sorra bukkantak fel az ismerős településnevek: a játszóházáról ismert Pacsér, a nemrég a Kárpát-medencei tanévnyitót befogadó Bácskossuthfalva, vagy éppen a Rúzsa Magdit felnevelő Kishegyes. A települések között elterülő, hatalmas mezőgazdasági területeken itt-ott meghagyott parlag szélén lesunyt fejjel álltak a napraforgó megfeketedett árvakelései, mint sarokba állított, szégyenkező gyerekek. Hogy mennyi ilyet látott a valamikori bácsfeketehegyi református árvaház, már nem sejti senki – az ötvenes évek óta, amikor államosították a gyermekotthonokat, konferenciaközpontként működik az első vajdasági nőszövetségi találkozót is befogadó intézmény.

Sokszínűvé szakadva

A Vajdaság Szerbia leggazdagabb régiója – ami viszont nem látszik meg az itteniek életszínvonalán. Az itt-ott nagy betonlapokból álló alsóbbrendű utakon vagy a kisebb településeken még könnyen láthat az arra járó forgalomban lévő, rozoga Yugókat. Etnikailag is rendkívül sokszínű ez a vidék: a törökdúlás után a német telepesek mellé román, ruszin, horvát, szerb és magyar gazdálkodókat telepítettek le Mária Terézia uralkodásának idején, utóbbiakat jelentős részben a Nagykunságból. Az első világháború óta hat államalakulat váltotta egymást a Vajdaság felett – az első, gutaütésszerű csapás a trianoni békediktátum volt, amikor is kettős, nemzetiségi és felekezeti kisebbségbe kerültek a magyar reformátusok. A Dunamelléki Egyházkerület legdélebbi egyházmegyéje, a tiszántúli Békés-Bánáti Egyházmegyének kilenc egyházközsége, a dunántúli Belső-Somogy missziós egyházai, muravidéki szórványok, a Kecskeméti Egyházmegyéből pedig Szabadka és környéke került az új, délszláv államba: hatvanötezer lélek, negyvenkilenc anya- és négy társegyházközség, valamint öt fília, amelyet mintegy ötvenegy lelkész gondozott.

A hányattatás évtizedei

A magukra maradt közösségek szerveződni kezdtek – Ágoston Sándor és Weinmann Péter elindították előbb a Virradat, majd a Magvető című néplapot, 1923-ban pedig belső adományokból megépült az elvett vukovári szeretetház helyett a bácsfeketehegyi árvaház, ahol harminc-negyven főt is el tudtak látni – háromszáztizennégy gyermek nőtt fel a falak között 1950-ig. 1933-ban Magyarrétfaluban (ma Eszék része) alakult meg a Jugoszláv Királysági Református Keresztyén Egyház négy egyházmegyével, ötvenhárom egyházközséggel, huszonhét okleveles lelkésszel, nyolc segédlelkésszel. A magyarok mellett németek, csehek és horvátok is ehhez a református egyházhoz tartoztak, összesen közel ötvenhatezren. 1942-ben az országos egyház beolvadt a Dunamelléki Egyházkerület Alsóbaranya-Bácsi Egyházmegyéjébe, a német fennhatóság alá került Bánáti Egyházmegye pedig külön esperességgé, majd püspökséggé szerveződött. A második világháború soha nem látott módon tépázta meg az egyházat: a németeket elüldözték vagy megölték, a magyarok közül is számos, közel húszezer áldozata volt a vérengzéseknek. Vértanúhalált halt több református lelkész: Gachal János torontálvásárhelyi, ifj. Thomka Károly hertelendyfalvi, Faragó Ferenc hercegszőlősi lelkipásztor. A háború után újjászerveződő Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház három egyházmegyéjének huszonhét egyházközségében, húsz társegyházában és százharminc szórványgyülekezetében már csak alig több mint harmincezer lelket tartottak nyilván. A kommunizmus évei alatt az elvándorlás tizedelte meg a közösséget, valamint a lelkészi kar is elöregedett, hiszen Délvidéken nem volt, így nem is maradt lelkészképző intézet – nyolcvanöt gyülekezetben húsz pap és két lévita szolgált. Aztán a délszláv háborúban ez az egyházszervezet is kettészakadt: a Szerbiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) Bácskai és Bánáti Egyházmegyéjében jelenleg tizenkét lelkész és két segédlelkész szolgál – utóbbiak egyike a Magyarországi Református Nőszövetség anyagi támogatásával.

Nevetni tanulni

Az imanapi előkészítő konferencia szervezői arra törekedtek, hogy minél jobban megismertessék vendégeikkel a szerbiai egyháztestet, így a több gyülekezetet érintő tanulmányi kirándulás mellett szeptember 19-én egyházkerületi nőszövetségi találkozót is szerveztek, ahol nemcsak az egyes református közösségek asszonyai, hanem kézimunkáik és süteményeik is bemutatkoztak. Noha a vajdasági református asszonyok munkája csak április 11. óta viseli a református nőszövetség nevét, mégis közel hatvanan fogadták el a meghívást Szabadkáról, Pacsérról, Bácskossuthfalváról, Verbászról és környékéről, Pirosról, Újvidékről, Maradékról, Magyarittabéről, Nagybecskerekről, Torontálvásárhelyről, Hertelendyfalváról és Pancsováról. A fesztelen együttlétről Halász Béla, az SZRKE püspöke azt mondta, jólesik neki vidámságot látni e falak között. – Néha úgy érzem, a sok nehézségben már elfelejtettünk nevetni, elfelejtettünk vidámnak lenni – fogalmazott. A szombati konferencián kiderült: az egyházkerületet nem a délszláv háború osztotta meg utoljára, napjainkban is vannak kihívások, amelyekkel meg kell küzdeni. Reménységre ad azonban okot, hogy amint a történelem, úgy az egyházpolitika viharai is megrázzák, derékba mégsem törik a hívők közösségét, akiket Jézus Krisztus neve fűz egybe.

Új Nőszövetség Szerbiában
A szeptember 19-i bácsfeketehegyi konferencián az újonnan alakult nőszövetség elnöksége: Halász Zsuzsanna elnök, Marton Károlyné elnökhelyettes és Gyenge-Szlifka Tilda titkár szolgáltak, valamint előadást tartott Pénovátz Antal néprajzkutató és Kiss Nándor esperes is, majd a vajdasági gyülekezetek és a Kárpát-medencei egyháztestek nőszövetségei mutatkoztak be egymásnak. P. Tóthné Szakács Zita, a Magyarországi Református Nőszövetség elnöke köszönetet mondott a vajdasági elnökségnek, hogy ilyen röviddel a szervezet megalakulása után magukra vállalták a Kárpát-medencei imanapi előkészületeket. Az imanapi füzet elkészítésében az egyházkerület lelkipásztorai mellett a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyházból is segítettek.

Elvándorlás-probléma

Ebben a közösségben bízva várják vissza az elvándorolt fiatalokat – volt rá példa, hogy nem tudott magyar nyelvű osztály indulni Szabadkán, mert minden gyermek Magyarországon vagy Ausztriában kezdte már el a tanévet, a háromszázhuszonöt fős nagybecskereki református gyülekezetben pedig összesen egy középiskolás ifis van, noha a településen van több intézményben is magyar nyelvű középiskolai osztály. Mindezt a szeptember 18-i terepbejáráson tudták meg az asszonyok, akiket Nagybecskerekre, Kiss Ernő aradi vértanú eleméri sírjához, az aracsi pusztatemplomhoz, valamint Szabadkára is elvittek a konferencia szervezői. Nagybecskereken a református templomot és a városi népmúzeum gazdag gyűjteményét Kiss Nándor bánáti esperes mutatta be a konferenciázóknak, akik a Monarchia korának egyik virágzó városát ismerhették meg a településben, amely nemcsak bútorgyáráról, hanem képzőművészeiről is híres volt. Az aracsi pusztatemplom román korból megmaradt szentélyénél és nyugati falánál Rontó Judit történész beszélt a műemlékről, amelynek egyik kőfejét a Nemzeti Múzeumban őrzik Budapesten. Szabadkán a református gyülekezet mellett a városházát is megtekintették az asszonyok, amely a szecesszió egyik gyönyörködtető példája, és amelyet csodálatos módon nem pusztítottak el a múlt század világégései.

Őrizni hitet és magyarságot

Vajdaság a kevéssé ismert református egyháztestek közé tartozik: ezt próbálja megváltoztatni az imanap mellett a református falusi turizmus erősítése is. Bácsfeketehegy mellett Szabadkán is van vendégszoba, több gyülekezetben, például Torontálvásárhelyen vagy a szerémségi Maradékon már épülnek a szállások. Maradékon különös szerepe van a református lelkipásztor, Halász Dániel szervezte falusi turizmusnak is: a magyar vendégek és az elszerbesedett vendéglátók közötti kommunikációs nehézség jó motivációt jelent a házigazdáknak, hogy meg- vagy újra megtanuljanak magyarul. Az anyanyelv megőrzése az evangélium továbbadásával összefüggő feladata a vajdasági reformátusoknak: ebben a gyülekezeti játszóházak, óvodák segítenek, amelyek kérik és várják a többi magyar egyháztest támogatását, hiszen semmilyen állami hozzájárulást nem kapnak működésükhöz. Mindehhez képest viszont kulcsfontosságú feladatuk, hogy a gyermekeket elvezessék Jézus Krisztushoz és magyar önazonosságukhoz. Szerbiában nincs magyar nyelvű felsőfokú képzés – az újvidéki református diákotthon éppen ezért törekszik a kollégisták, egyetemi hallgatók minél szélesebb körű oktatására – mondta el Nagy Margit igazgatónő, aki hozzátette: az intézményben szövődő szerelmek szintén jelentősek a délvidéki magyarság megmaradásában.

Átlépni határainkon

Szeptember 20-án vendégszolgálatokkal fejeződött be a délvidéki találkozó. Hazafelé indulva a kerítés, amely csütörtökön még csak részleteiben volt meg, teljesen elkészült az általában csendes, eldugott kis bácsalmási határátkelőnél. Amikor kiderült kisbuszunkról, hogy nőszövetségi konferenciáról igyekezünk hazafelé, a vámvizsgálatot végző tiszt arca megenyhült, és elmondta: szükség van a határzárra, mégis rossz érzés nézni a szögesdrót kerítést. A szomorúságot megértve és átérezve azonban a december 6-án tartandó Kárpát-medencei imanap azt üzeni: nincsenek olyan határok közöttünk, amelyeket Isten minket összekötő szeretete ne engedne és ne segítene átlépni. Ugyan a Vajdasággal végigért a bemutatkozó kör a Kárpát-medencén, az imanap folyamata mégsem szakad meg: jövőre a Dunántúl készíti elő azt a vezérfonalat, amely mentén a bekapcsolódni vágyó közösségek imádkozhatnak reformátusságunkért és magyar népünkért a határokkal szerteszabdalt Kárpát-medencében.

Bagdán Zsuzsanna

A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.