Az első pünkösdkor a Szentlélek lángnyelvek formájában ereszkedett le az égből, „amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni” (ApCsel 2,3–4). Itt a Szentírás azt mondja el a Lélekről, hogy először leereszkedett mindegyik tanítványra, majd kapcsolatot teremtett köztük. Ajándékot adott mindegyiküknek, és mindenkit bevont a közösségbe. Más megfogalmazásban: ugyanaz a Lélek teremtette meg a különbözőséget és az egységet is. Sokszínű, mégis egységes új népet hozott létre: a Krisztus Anyaszentegyházát. Ma is megteremti a sokszínűséget a lelki ajándékok különbözősége által, de ugyanez a Lélek megvalósítja az egységet is azzal, hogy egybegyűjt, összhangot teremt, közösséggé formál, mégpedig úgy, hogy a valódi, Isten akarata szerinti egység jöjjön létre, amely nem egyformaság, hanem egység lesz a különbözőségben.

A Szentlélek szerinti egység megvalósításának útján két kísértés leselkedik ránk. Az első az egység nélküli különbözőség keresése. Ez akkor történik, amikor magunkat másoknál különbnek tartva nem tudunk eltávolodni vélt igazunktól. Kizárólagos álláspontokba merevedünk, klikkekre és pártokra szakadunk. Ilyenkor megelégszünk az egész helyett a résszel, az Anyaszentegyházhoz tartozás helyett az ide- vagy odatartozással. „Jobboldali” vagy „baloldali” keresztyének vagyunk, mielőtt Jézus tanítványai lennénk. A történelmi hagyományok megingathatatlan védelmezői vagy a jövő élharcosai vagyunk, mielőtt Krisztus testének alázatos tagjai, a mennyei Atyának hálás gyermekei lennénk. Ez az egység nélküli különbözőség. A másik kísértés ennek az ellentéte: a különbözőség nélküli egység keresése. Ebben az egység egyformasággá válik, kényszerévé annak, hogy mindent együtt és mindent ugyanúgy csináljunk, gondoljunk és mondjunk.

A Lélek által létrehozott másik újdonság az új szív. Amikor a feltámadott Jézus először jelent meg övéinek, azt mondta: „Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek…” (Jn 20,22–23) Jézus nem elítéli az övéit, amiért megtagadták és elhagyták őt a szenvedés órájában, hanem nekik adja a megbocsátás Lelkét. A Szentlélek a feltámadott Jézus első ajándéka, akit elsősorban a bűnök megbocsátására ad. Ez tehát az Egyház kezdete, a minket egyben tartó kötelék, mint a ház tégláit megkötő cement: a megbocsátás. Mert a megbocsátás a legmagasabb rendű hatalom ajándéka, a legnagyobb szeretet, az, ami egységben tart minket minden körülmények között. Nem engedi, hogy a ház összeomoljon, hanem megerősíti és megszilárdítja azt. A megbocsátás felszabadítja a szívet, és lehetővé teszi az újrakezdést. A megbocsátás reményt ad. Megbocsátás nélkül nem lehet építeni az Anyaszentegyházat.

A megbocsátás Lelke, aki mindent a megegyezésben old fel, arra késztet minket, hogy visszautasítsunk minden más utat: az ítélkező ember elsietett útját, a kirekesztő ember zsákutcáját, a másokat csak kritizáló ember egyirányú útját. Arra buzdít, hogy a megbocsátást elfogadni tudó emberként az isteni irgalmasság útján járjunk. A felebaráti szeretet útján, amely az egyetlen kiindulópont a helyes cselekvésben.

Kérjük a Szentlélektől a szeretet tüzét, hogy lángja égjen bennünk és lobogjon gyülekezeteinkben! „Jöjj, Isten áldott Lelke, Urunk, aki ott vagy a szívünkben és jelen vagy az Anyaszentegyházban! Jöjj te, aki előhívtad és megtartod sokszínűségében az Egyházat! Hogy élni tudjunk, kimondhatatlan szükségünk van rád! Szállj le ránk is, mint leszálltál tanítványaidra az első pünkösdön, és tanítsd meg nekünk a valódi egységet. Újítsd meg szívünket, taníts meg minket szeretni, ahogyan te szeretsz, és megbocsátani, ahogyan te bocsátasz meg nekünk! Ámen.”

Kató Béla

A szerző az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja május 20-i számában.