Templom épül a vasárnapi adományunkból

2019. október 26., címkék: perselypénz, körlevél, kalocsa

A kalocsai református gyülekezet soha nem adta fel a reményt, hogy egyszer temploma lehessen – ebben segíthetjük őket október 27-i perselyadományainkkal.

„Együtt épültök Isten hajlékává…”

2019. október 20., címkék: perselypénz, kalocsa

Október utolsó vasárnapján a magyarországi reformátusok a kalocsai református gyülekezet templombővítésére adakoznak. Meglátogattuk őket, hogy megnézzük, hogyan haladnak évtizedes álmuk megvalósításával.

Kalocsán és Pálhalmán 160 női fogvatartott ünnepelte az ökumenikus világimanapot

2010. március 08., címkék: Ökumené, kalocsa, ökumenikus, ökumené, pálhalma, börtönmisszió, kamerun, női világimanap

Minden év márciusának első péntekjén, illetve vasárnapján 200 országban tartják meg az Ökumenikus Női Világimanapot. Így volt ez immáron harmadik éve több magyar büntetés-végrehajtási intézetben is. Most a kalocsai és a pálhalma-mélykúti ünneplésről számolunk be.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.