Templom épül a vasárnapi adományunkból

2019. október 26., címkék: perselypénz, körlevél, kalocsa

A kalocsai református gyülekezet soha nem adta fel a reményt, hogy egyszer temploma lehessen – ebben segíthetjük őket október 27-i perselyadományainkkal.

„Együtt épültök Isten hajlékává…”

2019. október 20., címkék: perselypénz, kalocsa

Október utolsó vasárnapján a magyarországi reformátusok a kalocsai református gyülekezet templombővítésére adakoznak. Meglátogattuk őket, hogy megnézzük, hogyan haladnak évtizedes álmuk megvalósításával.

Még segíthetünk a nágocsi Árvácska otthon újjáépítésében

2019. április 11., címkék: Árvácska Otthon, virágvasárnap, Nágocs, perselypénz, nágocs

Bár számos adomány érkezett már a nágocsi Árvácska Anya- és Csecsemőotthon újáépítésére, még szükség van a támogatásra. A dunántúli gyülekezetek virágvasárnapi perselyadományaikkal és diakóniai szolgálatukkal segíthetnek.

Öleljük át a templomot!

2018. október 17., címkék: perselypénz, kesznyéten

Október utolsó vasárnapjának perselyadományait a Zsinat határozatának értelmében valamely kiemelt célra gyűjtik a református gyülekezetek. 2018-ban a kedvezményezett a kesznyéteni egyházközség, akik tíz éve használhatatlan állapotú templomukat tervezik felújítani, hogy újra az épületben tarthassák istentiszteleteiket.

Templomok perselypénzből

2017. október 22., címkék: adománygyűjtés, perselypénz

A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2009-ben határozta el, hogy a reformáció hónapjának utolsó vasárnapján befolyt perselyadományokat minden évben egy kiemelt ügy támogatására ajánlhatják fel a gyülekezetek. 2010 óta hét új magyarországi református templom befejezését segítette ez az összefogás, mindegyik építkező közösséget be is mutattuk honlapunkon és a Reformátusok Lapja hasábjain. Ezen a héten naponta frissülő cikkünkben annak járunk utána, hol tart ma Nagykovácsi, Badacsonytomaj, Mezőnyék, Debrecen-Lencztelep, Sajólád, Erdőkertes és Esztergom református gyülekezete.

Körlevél az október végi perselyadományokról

2017. október 19., címkék: adománygyűjtés, körlevél, perselypénz, nyíregyháza

A Magyarországi Református Egyház Zsinata elnökségének körlevele valamennyi magyarországi református gyülekezet és intézmény részére.

Vállalták, hogy szülők lesznek

2017. október 17., címkék: riport, perselypénz, nyíregyháza

Nem az örökösföldi az első református közösség, melynek létrejötténél bábáskodik a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség, hála a szabolcs-szatmár-bereg megyei emberek nyitott lelkületének. A lakótelepi városrészbe megálmodott református templom felépülését mi is támogathatjuk október 29-iki perselyadományainkkal.

Új templom épül Nyíregyházán

2017. október 17., címkék: perselypénz, videó, nyíregyháza, adománygyűjtés, video

A lakótelepi városrészbe megálmodott református templom felépülését mi is támogathatjuk október 29-iki perselyadományainkkal. Videó.

Lelki otthon Esztergomban

2016. október 25., címkék: esztergom, riport, perselypénz

Az évente több százezer látogatót vonzó Esztergomról sok minden eszünkbe juthat: királykoronázások, a katolikus érsekek vagy akár az autógyár. Idén októberben azonban a város folyamatosan bővülő gyülekezetére tekint a magyarországi reformátusság. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának döntése értelmében a reformáció hónapjának utolsó vasárnapján befolyt perselyadományokat minden esztendőben egy kiemelt ügy támogatására ajánlják fel a gyülekezetek. Idén a dunántúli egyházkerületben található esztergomi gyülekezet megújult templomának befejezését segítik október 30-i adományaikkal.

Reformációi perselypénz

2014. október 21., címkék: reformáció, perselypénz, sajólád

Körlevél a Magyarországi Református Egyház valamennyi egyházközsége részére.

Cseppekből, mint fecske a fészket

2012. október 16., címkék: perselypénz, reformátusok lapja, mezőnyék

A Zsinat 2009. évi határozata értelmében az október utolsó vasárnapi perselypénzt országosan egyházunk egy-egy épülő új templomának építésére kell gyűjteni. Az Elnökségi Tanács úgy döntött, hogy idén az adományokat a magyarországi református gyülekezetek a mezőnyéki református templom javára adják. Idén tehát – Nagykovácsi és Badacsonytomaj után – ismét olyan gyülekezet kapja az országosan összegyűjtött perselyadományt, amelynek az valóban nagy segítséget nyújt a templomépítés befejezéséhez. „Épül a templom, és a gyülekezet is épül" – fogalmaz Mátyás Sándor nyékládházi lelkipásztor, aki azt is hozzáteszi: „Mindannyian érezzük, hogy ez nagy csoda számunkra, és mindig keressük az Istentől jövő megoldást."

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.