Hálaadás a 20 éve visszakapott Kollégiumért

2010. március 22., címkék: hálaadás, Gyülekezeti hírek, hálaadó istentiszetelet, református oktatás, kecskemét

1990. március 25-én ünnepi ülésén mondta ki a Kecskeméti Református Egyházközség Presbitériuma az 1948-ban államosított Kollégium újraindítását. A református oktatás újraéledésére és a Kecskeméti Református Kollégium 20 éves fennállására emlékeznek március 27-én délelőtt fél tizenegykor a Kecskeméti Katona József Színházban.

Korunk hitvallóinak emlékezete

2010. március 22., címkék: ima, Ökumené, ökumenikus, ökumené, keresztényüldözés, ii jános pál pápa

Ökumenikus imaórát tartanak március 26-án, pénteken este hét órakor az Avilai Szent Teréz-templomban (Terézváros) azok emlékére, akik napjainkban az evangéliumért áldozták életüket.

„Mily kedvesek a hajlékaid, ó Seregek Ura!”

2010. március 22., címkék: gaál jános, templomfelújítás, Gyülekezeti hírek, budapest-zugló

„Egy közösséghez tartozás számomra a közösségnek tartozást is jelenti – legyen szó akár a Református Egyházról, akár a magyar hazáról” – fogalmaz keresztyéni kötelességünkről áldozatos munkája kapcsán Gaál János, múzeumi főrestaurátor, a Budapest–Zuglói Református Egyházközség presbitere a megújult templombelső ünnepélyes felavatásakor.

Virágvasárnapi könyörgés nemzetünkért és egyházainkért

2010. március 21., címkék: ima, húsvét, Hírek

Szeretettel hívják és várják március 28-ára, délután három órára a Nyilas Misi Ház udvarára azokat a honfitársakat, akik egyéni felelősségüknek érzik a nemzetünkért és egyházainkért mondott imádságot felekezettől függetlenül!

A remény szava: Tumaini

2010. március 21., címkék: világmisszió, Háttér, kenya, teológus

Ülünk egy nagyjából 15 nm-es szobában, tizenhatan mi magyarok, körülbelül húsz afrikai HIV pozitív kisgyerek, és még néhány felnőtt... Hazautazásunk előtt két nappal HIV pozitív árva gyerekeket látogattunk meg a Nairobitól kb. 20 km-re délre lévő Kajiado városban. Az otthon neve Tumaini, amely annyit tesz szuahéli nyelven, hogy remény.

Belgrádban megemlékeztek a koszovói pogromok 6. évfordulójáról

2010. március 20., címkék: Ökumené, szerb ortodox egyház, megemlékezés, ökumené

Irinej szerb patriarcha a belgrádi székesegyházban Szent Liturgiát és Halotti Emlékszertartást tartott a koszovói és metohijai szerbek és szerb szentélyek elleni pogromok (2004. március 17) 6. évfordulóján.

Igazság és Élet

2010. március 19., címkék: igazság és élet, Hírek

Megjelent az Igazság és Élet 2010/2. száma, amely április–május–június hónapokra tartalmaz igetanulmányokat, prédikációvázlatokat vasárnapi és ünnepnapi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt kazuális szolgálatokhoz, gyermek- illetve ifjúsági nyári táborozáshoz.

Kiállítás, koncertek, konferencia – tartalmas programokkal zárul öt évszázad református hagyományát bemutató tárlat

2010. március 19., címkék: konferencia, kiállítás, kálvin jános, reformáció, Hírek

Véget ér a Kálvin hagyománya című kiállítás március 21-én a Budapesti Történeti Múzeumban. Ne keseredjenek el azok, akik csak most tudják megtekinteni, mert szórakoztató programokra számíthatnak a hétvégén.

Szakmai napot tartottak a tiszafüredi református iskolában

2010. március 18., címkék: konferencia, tiszafüred, Gyülekezeti hírek, református oktatás

Több mint ötven pedagógus vett részt azon a találkozón Tiszafüreden, amelyen a korszerű nevelés és oktatás kérdéseiről volt szó.

Tanoda Program indul Dencsházán

2010. március 18., címkék: missziói központ (rmk), ifjúsági misszió, református oktatás, Hírek, dencsháza

A program azoknak a szegény családból származó gyermekeknek nyújt támaszt, akiknek a szüleik aluliskolázottak, a tanulásban nem tudnak segíteni gyermekeiknek, korrepetáló tanárra nincs pénzük. A program nem pótolja az iskolát, csak a háttérből segíti azt, hogy az ide járó gyerekek tanulmányi eredménye javuljon. Egy ilyen projekt indul Dencsházán is.

Protestáns Tavasz 2010

2010. március 18., címkék: protestáns tavasz, budapest-németajkú, Hírek

Tavaszi pogramsorozat indul a Budapest–Németajkú Református Egyházközség templomában. A gyülekezet Protestáns Fóruma idén kilencedik alkalommal, március 28. és április 25. között tartja meg a Protestáns Tavasz-t.

Amerikában is ünnepelték a magyar "Szabadság Napját"

2010. március 18., címkék: Nagyvilág, amerikai egyesült államok, ökumenikus, március 15, megemlékezés

"Hagyományosan március 15-én, bármelyik napra essen is,  Perth Amboy város (New Jersey állam) magyar református, római és görög katolikus egyházai közösen ünnepelnek.

Egymással közösségben – a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye csendeshete Berekfürdőn

2010. március 18., címkék: edi, berek, misszió, Gyülekezeti hírek, csendeshét, szabolcs-beregi egyházmegye (mre)

Minden emberi lélek a maga természetességében az értékek gyarapítására és megtartására törekszik. Különbség csak ott van közöttünk, hogy mit tartunk személy szerint értéknek, értékesnek.

A drogmentés hangjai

2010. március 18., címkék: ifjúsági misszió, Háttér, drog

Kevesen tudják, hogy Victorné Erdős Eszter nem csak a Kallódó Ifjúságot Mentő Missziót vezeti, hanem Dudits Dénessel közösen egy rádióműsort is, ami a drogfüggőséggel és a megszabadulással foglalkozik, keresztyén szemszögből. A lelkésznővel egy új drogmissziós rádióműsor terveiről beszélgettünk.

„Együtt több” – Közösség címmel ifjúsági találkozó március 27-én Komáromszentpéteren

2010. március 18., címkék: ifjúsági nap, komáromszentpéter, Gyülekezeti hírek, ökumenikus, firesz

„Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1Jn 1,3) – ezzel az igerésszel hívogatja a fiatalokat a Firesz Duna Menti Területi Egysége Komáromszentpéterre, a helyi baptista gyülekezet közösségi házába.

Megjelent a Református Tiszántúl legújabb száma

2010. március 18., címkék: Hírek, fekete károly, százvai lászló, hörcsik richárd, bölcskei gusztáv, tiszántúli egyházkerület, Fekete Károly

„A kezdetekre nem kell várni, a kezdeteket el kell kezdeni…” olvashatjuk Bodó Sára írásában. Az egyetemi docens címlapon ír „Mire jó egy rejtett kezdet?” címmel a Tiszántúli Református Egyházkerület lapjában.

Vallás és politika érzékeny viszonyának kutatása a münsteri egyetemen

2010. március 17., címkék: Nagyvilág, konferencia, németország

Tizenegy nemzet közel kétszáz tudósa húsz szellem-, és szociális tudomány keretében foglalkozik a vallás és a politika érzékeny kapcsolatával a modernség előtti korban és a mai kultúrákban a münsteri egyetemen.

A diakónia atyja, Bodelschwingh 100 éve hunyt el

2010. március 17., címkék: Nagyvilág, németország, diakónia, megemlékezés, szeretetszolgálat

  Bethel, a világ egyik legnagyobb diakóniai intézményvárosa, valamint Friedrich von Bodelschwingh neve elválaszthatatlan  egymástól. Április elejétől ünnepségek során emlékeznek rá.

„Kárpátalján aki magyar, az hívő ember is”

2010. március 17., címkék: kitüntetés, kárpátaljai egyházkerület, református oktatás, Hírek, zán fábián sándor

Csak úgy maradhat meg a kárpátaljai magyarság Európa térképén, ha van identitása és célja, valamint Isten dicsőségére akar élni – nyilatkozta Zán Fábián Sándor, miután átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetést. A kárpátaljai püspök, valamint László Károly, a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum lelkész igazgatója a kárpátaljai magyarság fennmaradásának megőrzése érdekében tett munkájáért kapott magyar állami kitüntetést.

Köszönet Kovács Árpádnak

2010. március 17., címkék: kitüntetés, kálvin emlékév, kovács árpád, Hírek, zsinati elnökség

A református egyház iránt tanúsított jóindulatáért, és a hazánkért végzett áldozatos munkájáért emlékérmét adományozott a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége Kovács Árpádnak. Az Állami Számvevőszék volt elnöke a Kálvin János születésének 500. évfordulójára kiadott emlékérmét Budapesten, a zsinat elnökségi tanácsának ülésén vette át március 17-én, szerdán.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.