Az új fejezetet nyitó reformáció

2019. október 23., címkék: steinbach józsef, reformáció hónapja, Steinbach József, ökumenikus tanács (meöt), protestáns újságírók szövetsége (prúsz), Reformáció hónapja, gulyás gergely, rát máyás-díj

A keresztyén üzenetből gyönyörűséges kultúra fakad – hangsúlyozta az idei reformációi gálaesten Steinbach József püspök. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban vasárnap tartott eseményen Vitéz Ferenc író-publicista vehette át a Rát Mátyás-díjat.

Dráma, humor, szenvedély

2019. október 23., címkék: In memoriam, in memoriam, tóth-máthé miklós

Egy eddig nem publikált interjúval emlékezünk a vasárnap elhunyt Tóth-Máthé Miklósra. Habár minden őse református lelkész volt, a szószékre sosem vágyott. Színészként kezdte a pályát, de a harmincas évei közepén tollra cserélte a színpadot. Tóth-Máthé Miklósról úgy tartották a kollégái, hogy az egyik legszebb hangú és beszédű színész volt, de hűtlenül otthagyta a pályát. A szép magyar beszédét azonban átcsempészte az irodalomba. A debreceni író több sikeres regényt, drámát és novellát írt, elsősorban a nagy reformátorok élete ihlette meg. Talán azért, mert önmagáról is úgy vallott, hogy megkérdőjelezhetetlenül magyar és református.

A furcsa szabadság

2019. október 22., címkék: október 23.

Hatvanhárom esztendeje van már annak, hogy 1956. október 23-án fiatalok és idősebbek, egyetemisták és dolgozók, férfiak és nők kinyilvánították akaratukat arra nézve, hogy országunk és népünk politikai szabadságban élhessen. A forradalom mellett mindazok kiálltak, akik akár vallási, akár társadalmi téren szerették volna ugyanezt a szabadságot elérni. Csatlakoztak hozzá lelkészek és gyülekezeti tagok, mindazok, akik úgy vélték, hogy egyik ember a másik felett nem uralkodhat úgy, hogy elveszi, lerombolja, megnyomorítja méltóságát.

72 óra kompromisszum nélkül közösségeinkben

2019. október 22., címkék: 72 óra, ifi

Tizenkettedik alkalommal segíthettünk 72 órán át kompromisszum nélkül október 10. és 13. között. Az ökumenikus ifjúsági önkéntes akcióba ezúttal is számos református közösség kapcsolódott be.

Elhunyt Tóth-Máthé Miklós író, színművész

2019. október 22., címkék: in memoriam, In memoriam

Életének 84. esztendejében 2019. október 20-án Debrecenben elhunyt Tóth-Máthé Miklós, József Attila-díjas író, színművész.

1956, a rendelt idő

2019. október 22., címkék: 1956, október 23., varga lászló

Élete legszebb élményének tartja 1956. október 23-át Varga László nyugalmazott dunamelléki főjegyző, egykori kecskeméti lelkész, aki teológushallgatóként élte át a forradalmat. Órákig állt az Országház előtt, de akkor eszébe sem jutott, hogy egyszer belőle is képviselő lesz. Az 1956-os forradalom hatvanharmadik évfordulója előtt néhány nappal arra kértük, hogy járja végig velünk azokat a budapesti helyeket, amelyeken egykor társaival járt.

Református nélkül nincs magyar történelem

2019. október 22., címkék: károli egyetem (kre)

Magára hagyottság és helytállás Trianon után, romániai magyar diaszpóra kérdése és egyházi vidékfejlesztés a 19. században, hátratétel és ellenállás a kommunizmus idején –csak néhány az idei Hagyomány – Identitás – Történelem című konferencia nyolcvan előadásának témái közül. Sok még a feldolgozásra váró probléma és egyre több a kutatóműhely is – mondják a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) egyház- és művelődéstörténeti seregszemléjének szervezői.

Populizmus az emberi jogok mérlegén

2019. október 22., címkék: európai egyházak konferenciája (cec)

Az emberi jogok, a populizmus és a keresztyén üzenet kapcsolatáról tanácskoztak az európai egyházak és vallási közösségek képviselői Malaga városában.

„Együtt épültök Isten hajlékává…”

2019. október 20., címkék: perselypénz, kalocsa

Október utolsó vasárnapján a magyarországi reformátusok a kalocsai református gyülekezet templombővítésére adakoznak. Meglátogattuk őket, hogy megnézzük, hogyan haladnak évtizedes álmuk megvalósításával.

Élő, pezsgő, színes közösség

2019. október 19., címkék: debrecen-nagytemplom

Debrecen főtere, középpontjában a református Nagytemplommal a magyar reformátusság jelképe. A történelmi épület falai élő, pezsgő, színes és szolgálatkész közösséget rejtenek: a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközségnek saját kávézója és bálja is van. Az ország egyik legnagyobb gyülekezetének portréját próbáljuk megrajzolni annak apropóján, hogy október 20-án onnan közvetít istentiszteletet a Kossuth Rádió.

Kinyitott a Ráday Könyvtár

2019. október 18., címkék: ráday könyvtár

Újraindította kölcsönzési szolgáltatását a Ráday Könyvtár október 17-én, csütörtökön. A januári tűzeset után átköltöztetett állomány a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjában (MTA KIK) érhető el.

Drogprevenció és az isteni matematika

2019. október 17., címkék: drogmisszió, kimm

Harmincöt éves lett a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió – egész napos konferencián adtak hálát a Magyarországi Református Egyház intézményének eddigi szolgálatáért.

Svájci reformátusok gyűjtenek Szíriáért

2019. október 17., címkék: svájci protestáns segélyszervezet (heks), közel-keleti reformátusok, svájc

A HEKS, a svájci református egyházak segélyszervezete adománygyűjtő kampányt indított a török invázió okozta háborús menekültkrízis kezelésére. A svájci reformátusok felhívással fordultak a közvéleményhez, jogellenesnek nyilvánítva a török behatolást Szíriában.

A református egyházak is elítélik a török inváziót

2019. október 17., címkék: református világközösség (rev), közel-keleti reformátusok

„Nincsenek fegyvereik és politikai ambícióik azon túl, hogy békében élhessenek egy egyéges Szíriában, mint egyenrangú állampolgárok" – a Református Egyházak Világközösségének (REV) szíriai származású libanoni elnöknője is szolidaritásáról biztosította az Északkelet-Szíriában szenvedő embereket és imádságra hívja a 110 milliós református közösséget.

Tudomány, identitás, közösség

2019. október 16., címkék: károli egyetem (kre)

Ha már az egyháznak van egyeteme, akkor az szolgálja annak életét, épülését, erősödését – fogalmaz Zsengellér József, aki szeptember elsejétől rektorként vezeti a Károli Gáspár Református Egyetemet.

A visszaélés nem szünteti meg a helyes gyakorlatot

2019. október 15., címkék: bogárdi szabó istván, Bogárdi Szabó István

„Minden politika – de a politika nem minden! És valahol itt nyílik fel számomra a keresztény szabadság igazi értelme" – hangsúlyozta Bogárdi Szabó István püspök hétfő este a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A „keresztény szabadság" fogalma egykor és most címmel szervezett kerekasztal-beszélgetésen egyházunk Zsinatának lelkészi elnöke mellett Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, valamint Molnár Attila Károly és Hörcher Ferenc eszmetörténészek vettek részt.

„Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek”

2019. október 15., címkék: vakmisszió

Október 15-én, a fehér bot nemzetközi napján a református Vakmisszió Jakab Miklós lelkipásztorra és feleségére is emlékezik, akik ezt a szolgálatot elindították egyházunkban. Jakab Miklós (1912 – 2002) volt e szolgálati terület úttörője, felesége Jakab Miklósné Rácz Erzsébet Emma (1941 – 2019) diakónus, jeltolmács, Braille gépíró pedig segítőtársaként szintén sokat tett a látássérültekért. Idén február 14-én búcsúztunk tőle Karsay Eszter lelkipásztor szolgálatával. A temetésen elhangzott prédikációból sok mindent megtudhatunk Jakab Miklósné életéről:

Látni több, mint kinyitni a szemünket

2019. október 14., címkék: vakmisszió

„Mindig imádsággal indulok és azzal is jövök el, mert Isten az egyetlen, aki meg tudja vigasztalni, azokat, akik elveszítették a látásukat” – vallja Nógrádiné Kovács Alexandra, a Református Missziói Központ Vakmissziójának lelkipásztora. Október 15-e a fehér bot napja, ebből az alkalomból a református vakmisszióról és a látássérültek lehetőségeiről, mindennapjairól beszélgettünk.

Főszerepben a hétköznapi hősök

2019. október 13., címkék: Bethesda Gyermekkórház, bethesda gyermekkórház

„Dejó, hogy itt vagytok, hogy valaki ránk is kíváncsi!" – így örültek a Bethesda Gyermekkórház dolgozói, amikor meglátták a hozzájuk érkező forgatócsoportot. A református intézmény naponta debütáló kisfilmekkel mutatja be a gyógyítás folyamatát és az egyes osztályokon dolgozók munkáját. A szülők tájékoztatását és a szakma megbecsülését segítő kezdeményezés elnyerte az egészségügyi innovációt támogató Richter Anna Díjat.

Szükségünk van példaképekre

2019. október 13., címkék: nőszövetség, zsindelyné tüdös klára-díj

Kilencedszer adták át a Magyarországi Református Nőszövetség által alapított Zsindelyné Tüdős Klára-díjat október 12-én Budapesten. „A kitüntetés emberi köszönet, de Istené a dicsőség a díjazottak életéért, akiket példaképpen állíthatunk mások elé" – mondta az ünnepségen P. Tóthné Szakács Zita, a szervezet elnöke. Az elismerés névadójáról, a Nőszövetség alapítójáról Topolánszky-Zsindely Katalin családterapeuta idézett fel családi emlékeket, az igét pedig Berkesi Gábor Pozsonyi úti lelkész hirdette az ünnepséghez kapcsolódó konferencián – ugyanis Zsindelyné Tüdős Klára sokáig a Pozsonyi úti gyülekezet tagja volt.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.