Gyógyító beszélgetések

2017. december 19., címkék: lelkigondozás, Lelkigondozás, telefon-lelkigondozás

„November a legnehezebb időszak, ekkor érkezik a legtöbb krízishívás a telefonos lelkisegélyszolgálathoz. Mióta él a vonal, statisztikailag kimutatható, hogy csökkent az öngyilkosságok száma"– állítja Révész Anikó, a református telefonos és internetes lelkisegély-szolgálat vezetője.

Állandó várakozás a váratlan beköszöntére

2017. december 19., címkék: mária, advent

Várni, türelemmel kivárni a sorom az élet egyik legnagyobb próbája. Mária szívében megvolt a várakozás. Nem akármire várt és nem akárhogy... Szalay László Pál adventi elmélkedése.

Tevékenyen a gyógyulásért

2017. december 18., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre)

Bótrágy, Hetyen, Mezőkaszony és Beregszász. Kárpátaljai települések, ahol legutóbb a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem orvostanhallgatói egészségügyi szűrővizsgálatokat végeztek. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának külhoni programjában tizenöt ország diákjai hivatásukra készülve bepillantást nyernek Kárpátalja mindennapjaiba és segítenek a helyiek egészségének megóvásában. Zsukovszky Miklós református esperessel, a civil kezdeményezés helyi szervezőjével beszélgettünk.

Egyedül kegyelemből: a keresztyénség nem filozófia

2017. december 16., címkék: sola gratia, interjú, fazekas lászló

„Számomra azt jelenti a sola gratia reformátori gondolata, hogy a kegyelem által az ember felszabadul a jó cselekvésére" – adventi sorozatunk harmadik részében Fazekas Lászlóval, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökével a kegyelemről beszélgettünk.

Segítség Kárpátaljának

2017. december 16., címkék: segélyakció, Kárpátalja, kárpátalja, szeretetszolgálat (mrsz)

Tartós élelmiszert és pénztámogatást adott át Czibere Károly, szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár és Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ügyvezető igazgatója Beregszászon. A 8,2 millió értékű támogatást a város szociális és kórházi konyhái, a református egyházi ingyenkonyhák és a Sámuel Alapítvány kapták.

Papi sorsok

2017. december 15., címkék: kövér lászló, gulyás lajos, 1956

Konferenciával emlékeztek a keresztyén egyházak mártírsorsú lelkészeire a Parlamentben. Kövér László házelnök úgy fogalmazott, hogy „ezek a papok egy istentelen és embertelen politikai rendszerben segítették embertársaikat Istenbe és emberségbe vetett hitük megőrzésében".

Szellemi emberré válni

2017. december 15., címkék: károli egyetem (kre), benda kálmán

Átadták a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiumot Budapest VIII. kerületében. A Károli Gáspár Református Egyetem új szakkollégiumában hetvenhat hallgató tanul.

Debrecen püspökei együtt látogattak Genfbe

2017. december 15., címkék: Genf, reformáció 500, genf

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Palánki Ferenc római katolikus püspök és Fekete Károly református püspök december 7. és 10. között látogatott a svájci városba, az ökumenikus mozgalom központjába.

100 Bibliát kapott a szegedi klinika

2017. december 15., címkék: biblia, kórházmisszió

A reformáció 500. évfordulója alkalmából hirdetett pályázat révén félezer Bibliát juttattak el Csongrád megyei kórházakba, százat Szegeden adtak át.

Tűzoltók jótékonykodtak a Bethesdában

2017. december 15., címkék: bethesda gyermekkórház, Bethesda Gyermekkórház

Önkéntes tűzoltók és katasztrófavédelmi szakemberek látogattak el a Bethesda Gyermekkórház Ilka utcai részlegébe pénteken, hogy zenés műsorral, ajándékokkal kedveskedjenek a bent fekvő gyerekeknek.

Ellépni a tükör elől

2017. december 14., címkék: zsinati tanács

Elfogadták a Magyarországi Református Egyház jövő évi költségvetésének előzetes tervezetét, valamint beszámoltak idei munkájukról a közegyházi intézmények a Zsinati Tanács szerdai ülésén.

Krisztus nagykövetei

2017. december 14., címkék: útinapló, szíria, közel-keleti reformátusok, Szíria

Megnéztük közelebbről az aleppói vasárnapi iskolákat, majd istentisztelettel és úrvacsorai közösséggel búcsúztunk el szíriai református testvéreinktől. Közel-keleti útinapló, befejező rész.

Aleppó egy ébredező oázis

2017. december 13., címkék: aleppó, útinapló, szíria, közel-keleti reformátusok, Szíria

Feltámad-e hamvaiból Aleppó, a sivatagi főnix? Vagy ezúttal hosszú álomba merült az emberi kultúra bölcsőjének hányattatott sorsú fellegvára? Az öt éven át ostromlott, egyes részein porig rombolt szíriai nagyvárosban jártunk, nem sokkal annak felszabadulása után. A közel-keleti úti beszámoló Alappóban folytatódik.

Fabiny Tamás kapta a Rát Mátyás-díjat

2017. december 13., címkék: prúsz, prusz, PRUSZ, rát máyás-díj

„A keresztyén újságírás az Úristen előtti felelősséget képviseli” – vallja Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök, a Rát Mátyás-díj idei kitüntetettje. Az elismerést a Protestáns Újságírók Szövetségének (PRÚSZ) hagyományos adventi vacsoráján adták át.

Nemcsak orvosra várunk az adventben

2017. december 12., címkék: advent, bethesda

Kivételes adventi fényjátékkal készül a karácsonyra a Bethesda Gyermekkórház.

Maradnak-e fiatalok Latakiában?

2017. december 12., címkék: Szíria, közel-keleti reformátusok, szíria, útinapló

Hogy viszonyuljon a háborúhoz egy keresztyén? Menni vagy maradni? – ezekre a kérdésekre kerestük a választ a legnagyobb szíriai református gyülekezetben. Közel-keleti beszámoló, 7. rész.

Egy este Homszban

2017. december 11., címkék: útinapló, szíria, közel-keleti reformátusok, Szíria

Hogyan lehet normális életet élni háborús körülmények között? Meg lehet szokni a félelmet? Milyen egy ifjúsági alkalom az arab reformátusoknál? Szíriai utazásunk első állomása Homsz városa volt. Folytatódik a közel-keleti utazásról szóló beszámoló.

Megyünk Szíriába!

2017. december 10., címkék: útinapló, szíria, közel-keleti reformátusok, Szíria

Zavarba ejtő keleti vendégszeretet, imádságos háttérmunka, szomorú valóság. Miután meglátogattuk a libanoni reformátusokat, a polgárháború sújtotta Szíriában folytattuk közel-keleti utazásunkat. 5. rész.

Arany200 kiállítás nyílt Debrecenben

2017. december 09., címkék: Debrecen, arany jános, debrecen, debreceni kollégium

„Jártam a jelenben, éltem a jövőben” címmel nyílt kiállítás Arany János születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a Debreceni Református Kollégium Múzeumában.

Elhunyt Albert Gábor Kossuth-díjas író

2017. december 09., címkék: in memoriam, In memoriam

Életének 88. évében pénteken elhunyt Albert Gábor Kossuth-díjas író, a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület elnöke, a szárszói református konferenciák támogatója, a budakeszi református gyülekezet tagja.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.