Átadták a Szabó Magda és Szobotka Tibor-emlékdíjat

2013. október 04., címkék: dóczy, szabó magda és szobotka tibor emlékdíj

Negyedik alkalommal jutalmaztak tehetséges, fiatal művészt munkájának elismeréseként Szabó Magda és Szobotka Tibor-emlékdíjjal. Az idei kitüntetett Erdős Virág író, költő volt.  A díjátadóra a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumban került sor a Matula-napok keretében október 3-án.

Antiszemitizmus és vallásközi dialógus

2013. október 03., címkék: bölcskei gusztáv, tom lantos konferencia

Neves közéleti személyiségek szólaltak fel a Tom Lantos Intézet által a Parlamentben szervezett Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című konferencián, melynek záró szekciója a vallások közötti párbeszédre nyújtott példát.

A csapból is ez folyik – de meddig?

2013. október 03., címkék: teremtésvédelem, teremtéshete

Az emberi test háromnegyede, az agyunknak pedig még ennél is nagyobb része víz. Minden sejtünk működése ettől a csodálatos folyadéktól függ. Nem véletlen, hogy a földi élet kialakulását is ennek az anyagnak köszönhetjük. A keresztyén teológiában is fontos szerepet tölt be ez az őselem: elég, ha csak arra gondolunk, hogy Krisztus az élő víz forrásának nevezte magát.

A vallási kisebbségek jogaira összpontosítva

2013. október 02., címkék: egyházak világtanácsa

Az Egyházak Világtanácsának három napos ülésén többek között különféle távlatokból elemezték Ázsia, Afrika, a Közel-Kelet és Európa egyházpolitikai helyzetét.

Arad 2013

2013. október 04., címkék: reformátusok lapja, aradi vértanúk

Az aradi tizenhárom emléknapja előtt pár nappal Aradon jártunk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy élnek a vértanúk városában a mai magyarok, és miként emlékeznek a kései utódok, köztük a reformátusok a hősökre.

Hálaadás, bizonyosság, imádság

2013. október 02., címkék: reformáció hónapja 2013, deák tér

Zenés istentisztelettel indult a reformáció hónapja. Steinbach József prédikációjában arra szólította fel a protestáns egyházakat, hogy ne felejtsenek el imádkozni egymásért.

Missziói pont Budapest szívében

2013. október 02., címkék: prédikálóállomás, victorné erdős eszter, reformátusok lapja

Szeptember elsejével missziói pont nyílt Budapesten. A Csaba utcai prédikálóállomás szomszédságában – amelyet a budai, a budahegyvidéki és a pasaréti gyülekezet közösen tartott fenn – már a ‘80-as években működött a Válaszút Alapítvány, amelyet lelkes teológusok hoztak létre a szenvedélybetegek segítésére a Moszkva tér közelében. Amikor az alapítványt bekebelezte a református egyház, ígéretet kapott a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM), hogy a Csaba utcai lelkész nyugdíjba menetele után a misszió lesz a prédikálóállomás jogutódja. Ajtony Artúr szeptember elsejével vonult nyugállományba a Csaba utcából. A kezdeményezésről Victorné Erdős Esztert, a KIMM vezető lelkészét kérdeztük.

István király

2013. október 02., címkék: Az Evangélium Színház előadása, bemutató, fasori evangélikus gimnázium

Teltház előtt tartotta az Evangélium Színház évadnyitó díszelőadását a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében szeptember 29-én. Sík Sándor István király című darabját alig egy hónapja mutatták be Pataki András rendezésében, de nemsokára újabb premierrel jelentkezik a társulat.

Poznán Béla kapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét

2013. október 01., címkék: poznán béla, poznan béla

Poznán Bélának, a Kálvin Egyházkerület püspökének a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adta át Martonyi János.

Önkormányzati ökumenikus óvoda

2013. október 01., címkék: ökumené, óvoda, ökumene, Ökumené

Átadták az ország első önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodáját Budapesten, a II. kerületben, a Völgy utcában. A 300 személyes óvoda az evangélikus, katolikus, valamint református felekezet felügyeletével működik. Az óvodában jelenleg öt csoportból egy protestáns, négy pedig katolikus.

Törődjünk az idősekkel

2013. október 01., címkék: porcsalma, idősek világnapja

Nyolcadik alkalommal ünnepelte meg szeptember 27-én az Idősek Világnapját a Porcsalmai Szociális Szolgáltató Központ. Aaz eseményen 180 idős ember, a polgármester és a református presbitérium is megjelent.

Nézd, itt a víz!

2013. szeptember 30., címkék: hajdúnánás, teremtés hete

A tiszta víz, igazi kincs!- mondta igehirdetésében Réz-Nagy Zoltán debreceni evangélikus lelkész, a Teremtés Hetét megnyitó ökumenikus istentiszteleten, a hajdúnánási református templomban.

Közel fél évezrede hirdeti Isten igéjét

2013. szeptember 29., címkék: debreceni kollégium (drk), 475, szabó magda, szabo magda, könyvbemutató

Közel fél évezrede hirdeti Isten igéjét a Debreceni Református Kollégium. Az intézmény alapításának 475. évfordulójára iskolatörténeti kiadvánnyal és hálaadó istentisztelettel emlékeztek szeptember 27-én és 28-án.

Ünnepre készül a Kárpát-medencei reformátusság 2014-ben

2013. szeptember 28., címkék: generális konvent (gk), debrecen

A jövő évi kiemelkedő egyházi rendezvények, valamint az együttműködés és a részegyházak aktuális kérdései szerepeltek a Generális Konvent (GK) elnökségi ülésének napirendjén, amelyet a Tiszántúli Református Egyházkerület elnökségének meghívására a Református Kollégium jubileumi ünnepségéhez kapcsolódóan tartottak pénteken Debrecenben.

175 éves az ország második legnagyobb református temploma

2013. szeptember 26., címkék: Kunhegyes, kunhegyes

Hálaadó istentiszteletet tartottak Kunhegyesen több alkalomból is: többek között 175 éve tartották az első istentiszteletet a helyi református templomban. A szombati eseményen Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke a szolgálat és az alázat fontosságáról beszélt.

Tanácskozott a hajléktalan műhely

2013. szeptember 26., címkék: hajléktalanmisszió, diakónia

A Magyarországi Református Egyház Hajléktalanokat Ellátó Intézményeinek dolgozói évente rendszeresen találkoznak azért, hogy a tematikus megbeszélések mellett saját tapasztalataikkal segítsék az azonos területen tevékenykedő szolgálatokat.

A párbeszéd folytatódik

2013. szeptember 26., címkék: német protestáns egyház (ekd), református szövetség (rbd), bölcskei gusztáv

Egynapos egyeztetésre Budapestre érkezett Jörg Schmidt, a német református egyházakat, gyülekezeteket és egyéneket tömörítő Református Szövetség (RBD) főtitkára.

Esélyegyenlőségi hálószövés

2013. szeptember 26., címkék: tanévnyitó, Esélyegyenlőségi hálószövés

Miskolcon, az Apostoli Exarchátus püspöki székházában tartották a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2013-2014-es tanévnyitóját.

A Lepramisszió őszi csendesnapjáról

2013. szeptember 25., címkék: lepramisszió

Riskóné Fazekas Márta, a Lepramisszió igazgatónőjének beszámolója az őszi csendesnapról.

Támogatás gyülekezeteknek cigány gyermekek készségfejlesztésére

2013. szeptember 25., címkék: pályázatok, pályázat, svájci protestáns segélyszervezet (heks), Pályázat

Az MRE és svájci HEKS új programjában támogatja gyülekezetek cigánymissziós projektjeit. A Missziói Iroda mind a pályázásban, mind a lebonyolításban segítséget nyújt a partnerségben résztvevő gyülekezeteknek.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.