Esélyegyenlőségi hálószövés

2013. szeptember 26., csütörtök

Miskolcon, az Apostoli Exarchátus püspöki székházában tartották a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2013-2014-es tanévnyitóját.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Kovács Zoltán az EMMI társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára, Forrai Tamás Gergely jezsuita tartományfőnök, a KRSZH elnöke, és Orosz Atanáz görög-katolikus püspök. A Református Egyházat Szőnyi Tamás borsod-gömöri esperes, és Uhrin Anikó, a Wáli István Református Cigány Szakkollégium vezetője képviselte.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára tanévnyitó beszédében hangsúlyozta, a szakkollégiumi hálózat esélyegyenlőségi hálószövés, amelyet az állam az egyházakkal, karitatív szervezetekkel és civil szervezetekkel együtt kezdeményezett, s amely a kisgyerekkortól egészen a diplomaszerzésig segíti a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatását. Felidézte, hogy évekkel ezelőtt állami segítséggel indulhattak el a szakkollégiumok – a fizikai háló mellett egy morális hálózat újraszövésére is szükség volt, mely az egyházak és az állam együttműködését igényelte. Kovács Zoltán méltatta a szakkollégiumban folyó munkát és a kormány további támogatásáról biztosította a jelenlévőket.

Forrai Tamás Gergely jezsuita tartományfőnök, a KRSZH elnöke elmondta: a szakkollégiumi hálózat a keresztény közösséget, a felzárkóztatást és a tehetséggondozást egységes célrendszerben kezelő, közös társadalmi felelősséget felvállaló és támogató szakmai program. Az idei tanév hálózatépítési feladatairól beszélve kitért a közösségek építésére, az erőforrások használatára és a kapcsolatépítésre.

Szőnyi Tamás református esperes szerint a hálózat kitörési pont a mélyszegénységben élő magyar és roma fiatalok számára, akik ezzel példát mutathatnak a hasonló körülmények között élő társaiknak. Gáncs Péter evangélikus püspök a tanítvánnyá tételre, és a tanítvánnyá válásra buzdította a szakkollégium hallgatóit. Ezután az Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai főtanácsadója tolmácsolta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek alkalomra írt üdvözlő levelét.

A magyarországi történelmi egyházak 2011-ben alapították meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot a cigány közösséghez tartozó fiatalok felsőoktatási és tehetséggondozó képzésének segítésére. A program feladata, hogy olyan, cigány identitásukat vállaló fiatalokat neveljenek, akik példaképei lesznek társaiknak. Az intézmény hozzájárul a közéleti feladatvállalás iránt elkötelezett, aktív társadalmi párbeszédet folytató roma értelmiségiek formálódásához, akik a szakmai kiválóságot ötvözik a társadalmi és szociális kérdések iránti érzékenységgel.

Debrecenben a reformátusok, Nyíregyházán az evangélikusok, Miskolcon a görög-katolikusok, Budapesten a jezsuiták, Szegeden pedig a római katolikusok fenntartásában működik intézet.

Szöveg és fotó: Kojsza Péter
A cikk megjelent a tirek.hu oldalon.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.