Kitüntetésre jelölhetünk pedagógusokat

2017. március 22., címkék: makkai sándor-díj, imre sándor-díj

A Magyarországi Református Egyház Zsinata 1997-ben két református pedagógus kitüntetést alapított, mellyel 2017-ben immár 20. alkalommal ismerhetik el a pedagógusok teljesítményét.

Ifjúsági munkások konferenciája

2017. március 21., címkék: reformátusok lapja, csillagpont

Európában páratlan a Csillagpont – többek között ez derült ki a Zsinati Ifjúsági Iroda munkatársainak a European Youth Ministry Network március 7–9. között Barcelonában tartott nemzetközi konferenciáján. A közel húsz országból érkezett résztvevők többek között azt vizsgálták meg, milyen kihívásokra kell válaszolnia napjaink keresztyén ifjúsági missziójának.

Hidat képző igehirdetés

2017. március 20., címkék: lelkésztovábbképzés, dani eszter

Március 6. és 9. között rendezték meg az első magyarországi Langham igehirdető műhelyt, melynek a budatétényi verbita lelkigyakorlatos ház adott otthont. A John Stott alapította nemzetközi mozgalom támogatásával megvalósuló három éves képzés első szemináriumán az – ökumené jegyében együtt dolgozó – résztvevők a bibliatanulmányozó igehirdetés (expository preaching) gyakorlatát mélyítették el.

Készül a jelnyelvi bibliafordítás

2017. március 20., címkék: bibliatársulat

Március 14-én tartotta idei első kuratóriumi ülését a Magyar Bibliatársulat Alapítvány (MBTA) – tájékoztatott Pecsuk Ottó főtitkár. Az ülésen az elmúlt időszak során végzett munkát és a jövőbeli feladatokat vették számba.

Böjti elmélkedés

2017. március 18., címkék: böjt

„Az igazi böjt számomra az, ha a drága és pótolhatatlan időmből különítek el egyre többet az Atyával való közösségre, amelyben még jobban megismerem őt, amely során feltöltődik a lelkem, és amikor átveszem tőle a napi vagy heti feladatomat" – Hajdú Ferenc írása böjt harmadik vasárnapjára.

Pszichológusi állás

2017. március 17., címkék: pályázat, Pályázat

A Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Tinédzser Otthona főállású pszichológust keres.

Közeledik a határidő

2017. március 17., címkék: hittan, papp kornél

„Az iskolai beiratkozáskor kell nyilatkozni arról is, ha egy gyermek hittanra szeretne járni az etika helyett. Ilyen nyilatkozatot azonban elég egyszer tenni" – hívja fel a figyelmet Papp Kornél, a Zsinati Oktatásügyi Iroda vezetője. A hittankönyvek továbbra is ingyenesek maradnak a diákoknak.

A megújulás reménye

2017. március 17., címkék: közvélemény-kutatás

Országos közvélemény-kutatás zajlik felnőtt, gyakorló keresztyének körében. Március 20-án éjfélig lehet kitölteni az online kérdőívet.

Legyél Te is a Szeretethíd nagykövete!

2017. március 16., címkék: Szeretethíd, ifi, szeretethíd

És legyél része egy összeállításnak, mely arra hivatott, hogy hidakat építsen a szeretetből!

Protestánsként Európában

2017. március 16., címkék: európai protestáns egyházak közössége (geke/cpce)

Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE/CPCE) harmadik alkalommal rendezte meg az Európai Protestáns Zsinati Tagok Találkozóját, ezúttal március 10-12. között Bernben, a Bern-Jura-Zoloturn Református Gyülekezetek valamint a Svájci Protestáns Egyházak Szövetsége (FSPC) házigazdai vendégszeretete közepette.

Hugenották és katolikusok összefogtak a menekültekért

2017. március 16., címkék: menekültmisszió, francia reformátusok

Olaszország után immár Franciaországban is humanitárius folyosó megnyitásáról állapodtak meg az egyházak a kormánnyal. Iraki és szíriai menekültek biztonságos beutazása és hatékony integrációja a cél.

Mentalitásunk kutatója

2017. március 15., címkék: kósa lászló, széchenyi-díj, március 15.

„Az életmód- és a mentalitáskutatás művelődéstörténeti munkám legfontosabb pillérei" – mondta az MTI-nek Kósa László etnográfus, történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, akit március 15-én Széchenyi-díjjal tüntettek ki.

Az ismeretterjesztés szolgálatában

2017. március 15., címkék: tőkéczki lászló, március 15., széchenyi-díj

„Nem a tudomány, hanem a nép szolgálatát választottam" – mondta az MTI-nek Tőkéczki László történész, dunamelléki főgondnok annak kapcsán, hogy március 15-én Széchenyi-díjat vehetett át a köztársasági elnöktől.

A teológia nyelvét alakítja

2017. március 15., címkék: bogárdi szabó istván, március 15., széchenyi-díj

A lelkipásztoroknak és a művelt keresztyén embereknek saját anyanyelvükön kell párbeszédképesnek lenniük minden más tudománnyal, ezért folyamatosan alakítani kell a teológia nyelvét – vallja Bogárdi Szabó István református püspök, aki március 15-én Széchenyi-díjat vehetett át a Parlamentben.

Reformátusok a Széchenyi-díjasok között

2017. március 15., címkék: széchenyi-díj, március 15.

Bogárdi Szabó István püspököt, egyházunk Zsinatának lelkészi elnökét, valamint Kósa László és Tőkéczki László történészeket is Széchenyi-díjjal tüntették ki március 15-én. További reformátusokat is díjaztak a nemzeti ünnepen.

Református kitüntetettek

2017. március 14., címkék: kitüntetések, március 15., széchenyi-díj

A március 15. nemzeti ünnep alkalmából idén is állami kitüntetéseket adnak át. Cikkünkben a református díjazottakról számolunk be.

Pécsi álláshirdetés

2017. március 14., címkék: pályázat, Pályázat

A Pécsi Református Kollégium Általános Iskolája tanítót keres.

„Nemzetemnek vagyok katonája”

2017. március 14., címkék: arany jános, évforduló, arany-emlékév, március 15.

A nemzeti ünnep alkalmából a kétszáz éve született Arany János forradalmi és szabadságharcos tevékenységének jártunk utána a korszak és a költő avatott kutatói, Hermann Róbert történész és Nyilasy Balázs irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanárai segítségével. A tőlük kapott információkat érdekes családtörténeti adalékokkal egészítette ki a Nagyszalonta közelében fekvő Árpád egykori református lelkipásztorának dédunokája, Böszörményi Ede.

Változhat a kormány és az egyházunk közötti megállapodás

2017. március 13., címkék: állam-egyház kapcsolatok

A kormány és a Magyarországi Református Egyház képviselői az állam és az egyház közötti megállapodás megújításáról tárgyaltak március 13-án.

„Jézus megmentett minket”

2017. március 13., címkék: libanon, keresztyénüldözés

Sok szíriai muszlim tér át a keresztyénségre Libanonban, miután megmenekül a háborús övezet veszélyeitől, annak ellenére, hogy emiatt fenyegetések és támadások érték őket.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.