Visszatekintés tizennyolc évre

2014. szeptember 15., hétfő

Szeptember 11-én ülésezett a Tiszántúli Egyházkerületi Közgyűlés. Bölcskei Gusztáv püspök beszámolójában visszatekintett elmúlt 18 évi szolgálatára, megalakult a kerületi választási bizottság, valamint meghallgatták az Egységes Lelkészképesítő Vizsgára készülő teológusokat.

A Krisztusi élet folytatása, a másikra való figyelés és a béke kell vezessen bennünket, most, a választások idején és az év minden napján. Nem lehetünk gőgösek, hiszen Isten nem az érdemeink miatt szeret, hanem kiválasztott minket Krisztusért, és nem feledhetjük el, hogy Krisztusban testvérek vagyunk! – hangsúlyozta megnyitó áhítatában Bartha Gyula.

Az áhítat után rendhagyó módon tartotta meg püspöki beszámolóját Bölcskei Gusztáv, akit 1997-ben szenteltek a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökévé. Bölcskei Gusztáv szolgálatának eltelt tizennyolc évére tekintett vissza, kiemelve minden év legfontosabb eseményeit, gondolatit. Kifejtette, hogy az elmúlt csaknem két évtizedet az 1997-ben püspökszentelésekor elmondott gondolat vezérelte mindvégig: Krisztust követve - Krisztusért járva követésben. Az elmúlt tizennyolc év fontosabb pillanatainak áttekintése után azt kérte a közgyűlés tagjaitól Bölcskei Gusztáv, hogy akik átveszi a stafétát, tudjanak élni azzal a felelősséggel, amivel tartoznak az Úrnak és az egyházkerület közösségének. Őrizzék meg evangéliumi józanságukat a jelölések és a választások idején.

Az egyházkerületi közgyűlés a püspöki beszámoló után hét tagú választási bizottság megalakulását javasolta. A tagok megszavazása után a bizottság esküt tett, majd megtartotta alakuló ülését, elnöknek dr. Molnár Pál kerületi jogtanácsost választották. A közgyűlésen meghallgatták az Egységes Lelkészképesítő Vizsgára készülő teológusokat, akik a Tiszántúli Református Egyházkerület területén teljesítették segédlelkészi szolgálatukat. Mind a tíz meghallgatott fiatal megkapta a kerületi közgyűlés ajánlását, amely szükséges a vizsgán való részvételhez.

A kormány által 10 milliárd forinttal támogatott, a Debreceni Református Kollégium intézményeit érintő, 2017-ig tartó beruházás sorozat zavartalan lebonyolításáért felelős tanácsosi pozícióra Szabó János püspöki titkárt választották meg a közgyűlés alkotótagjai. Az egyházkerületben kiemelkedő tevékenységet végző munkatársnak járó elismerést idén Barcza János kapott, aki már huszonöt éve dolgozik a Tiszántúli Református Egyházkerületnél.

A teljes cikket – az eseményről készült részletes tudósítást – a Tiszántúli Református Egyházkerület honlapján olvashatják.

Forrás: ttre.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.