Tíz éve szolgálatban

2013. február 27., szerda

Naponta hétszáz emberről gondoskodik a Kunhegyesi Református Egyházközség „Sarepta" Idősek Otthona a hozzá tartozó szociális szolgálatokkal együtt. A napokban ünnepli tizedik születésnapját az intézmény, ez alkalomból hálaadó istentiszteletet tartottak Kunhegyesen.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Szabó András, a település polgármestere, Magyar György, a Kunhegyesi Református Általános Iskola igazgatóhelyettese és Czibere Károly, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője. Az irodavezető a Jn10 alapján a Jó pásztor történetén keresztül világította meg a diakóniai szolgálatok fontosságát, jelentőségét. „Minden egyházi intézményt Jézus Krisztusra alapozva kell létrehozni és működtetni, a szolgálatnak pedig folyamatosan – nem csak egy órában – Krisztust kell kiábrázolnia" – mondta a szeretetszolgálat vezetője, majd hozzátette, hogy szolgálatunk a társadalomban terem gyümölcsöt.

Hálaadással és örömmel a szívében számolt be az elmúlt év fejleményeiről Nagy Kálmán lelkipásztor, az intézmény vezetője. Elmondása szerint a semmiből építették ki azt a rendszert, amely folyamatos fejlődése, növekedése során elérte, hogy a 2003 februárjában tizennyolc bentlakóval indult idősotthon ma már hétszáz emberről gondoskodik a kiszélesedett szolgálattal. Pszichiátriával, támogató szolgálattal, házi segítségnyújtással, családi napközivel és szociális étkeztetéssel is bővült a Sarepta. Húszhónapos kortól kilencvenhat éves korig van ellátottjuk. Örömmel és hálaadással tekintenek vissza az elmúlt időszakra, amikor naponta megtapasztalhatták Isten gazdag kegyelmét és szeretetét. Az intézményvezető kiemelte azt is, hogy nem csak a földi létről igyekeznek gondoskodni, hanem a későbbiekre is igyekeznek felkészíteni a rájuk bízottakat. Nagy Kálmán örömmel említette azt a szeretetteljes kezdeményezést is, amelyet régóta gyakorolnak intézményükben: a haldokló gondozottal az utolsó pillanatig is imaközösségben vannak és sok esetben egy-egy haláleset után külön alkalmat is tartanak, segítségül a gyász hordozásához. Isten iránti hálaadással számolt be arról, hogy az idősotthonban voltak megtérések.

Beszterczey András lelkipásztor, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon igazgatója igehirdetését a 71. zsoltárra alapozta és áldást kívánt az intézmény további szolgálatához.

Gilicze Réka

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.