A teológia nyelvét alakítja

2017. március 15., szerda

A lelkipásztoroknak és a művelt keresztyén embereknek saját anyanyelvükön kell párbeszédképesnek lenniük minden más tudománnyal, ezért folyamatosan alakítani kell a teológia nyelvét – vallja Bogárdi Szabó István református püspök, aki március 15-én Széchenyi-díjat vehetett át a Parlamentben.

Bogárdi Szabó István a reformáció korabeli hitvallási iratok és teológiai értekezések magyar fordításainak megújítása mellett az új kiadások gondozását is magába foglaló, teológiatörténeti jelentőségű tudományos munkája, valamint értékes oktatói és közéleti tevékenysége elismeréseként kapta meg a legmagasabb állami tudományos elismerést.

A református püspök az MTI-nek kiemelte: mély meggyőződése, hogy minden teológiai munka lefordítása gazdagítja a magyar tudományos nyelvet. „Mi reformátusok alapvetően prédikáló egyház vagyunk, magyar nyelven szeretnénk továbbadni a tudományt" – fogalmazott.

Bogárdi Szabó István társaival még egyetemistaként figyelt fel arra, hogy rendkívül kevés a korszerűen magyarra fordított teológiai szöveg. A 16., 17. századi szövegek közül sokat lefordítottak ugyan a 20. század elején, de ezek is többé-kevésbé elavult, nehézkes fordítások voltak, a kortárs szakirodalom terén pedig még nagyobb volt a hiány. Ez inspirálta a latin, angol és német nyelvű szövegek fordítására.

„Mindent lefordítottam, amihez hozzáfértem és amit jónak ítéltem" – tette hozzá. A hetvenes évek óta tartó folyamatos fordítói munka mellett a kétezres évek vége óta sorozatszerkesztőként irányítja azt a munkát, amelynek során újrafordítják Kálvin János kommentárjait, illetve lefordítják a magyarul még hiányzó szövegeket.

A református püspök oktató, oktatásszervező munkájáról elmondta, hogy 1998 óta tartó egyetemi tanári tevékenységének fontos helyszíne a Pápai Református Teológiai Akadémia, amelynek újjászervezésében is részt vett. Az 1531-ben alapított intézményt, amelyben a dunántúli református lelkészeket képezték, a kommunista diktatúra 1951-ben – a többi egyházi iskolával együtt – államosította. Az akadémia a rendszerváltás után, 1998-ban nyithatta újra kapuit. Bogárdi Szabó István feladatot vállalt az egyetemi élet újraszervezésében, a tanszékek felállításában és a szakok akkreditálásában, emellett oktatott és vezette a Rendszeres Teológiai Tanszéket.

Reformátusok a Széchenyi-díjasok között
Bogárdi Szabó István püspököt, egyházunk Zsinatának lelkészi elnökét, valamint Kósa László és Tőkéczki László történészeket is Széchenyi-díjjal tüntették ki március 15-én. További reformátusokat is díjaztak a nemzeti ünnepen.

MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió