– Miért szerveztek az első világháború lezárásának centenáriumára megemlékezéseket, kiállítást?

– Az emlékezés fontos. Munkatársaimmal ezt már 2014-ben így láttuk, amikor különböző szakmai programokat, többek között kiállítást is rendeztünk az első világháború kitörésének centenáriumán. Akkor is nagy volt az érdeklődés, sokan még évekkel később is keresték a kiállítást. Az első világháború hatalmas embertömeg életét befolyásolta, nemcsak a harcban lévő katonákét, hanem a hátországban maradókét is. Az akkori társadalom nagy részét érintette a háború, így az egyházakat is, és mi erre is szeretnénk emlékeztetni.

– Hogyan érintette a református egyházat a háború?

– Elsősorban egyházunk tömegesen katonai behívót kapó férfitagjain és a velük együtt behívott tábori lelkészeken keresztül, de a hátországban maradt lelkipásztoroknak és a gyülekezeti tagoknak is számos korábban ismeretlen, nehéz helyzetben kellett helytállniuk. A tábori lelkipásztorok nemcsak a fronton, hanem a katonai kórházakban és a hátország laktanyáiban is ott voltak. Lelkészi teendőiken túl nagyban tudták segíteni a katonák kapcsolattartását a családjaikkal. Amíg az első világháborút megelőző békeidőben összesen csak hat magyar református tábori lelkész volt szolgálatban, addig a háború évei alatt százhetvennégy főt hívtak be erre a szolgálatra. Ez nagy százalékát érintette az akkori lelkészi karnak. Egyházi iskoláink, például a megemlékezésünknek helyet adó Debreceni Református Kollégium különböző tanintézményei háborús terhelés alá kerültek. Sok tanárt és diákot is behívtak, illetve sokan vonultak be önkéntes alapon is. A hősi halottakat a mostani kiállítás helyszínén, a Kollégium Oratóriumában búcsúztatták el, és gyászistentiszteleteket is tartottak itt. Az akkori főiskolások, egyetemisták mellett a még fiatalabbakat is érintette a háború: mivel tizenhat év volt a hadba hívhatóság alsó korhatára, ezért tanítóképzősöket és gimnazistákat is besoroztak. A Kollégium területén nagy létszámú hadikórház is működött, miután 1915-ben – az orosz betörés után – Debrecen is közel került a fronthoz. Nem véletlen, hogy a háború után, az 1920-as, '30-as években négy emléktáblát is állítottak. Ez jól érzékelteti, milyen mértékben érintette iskoláink diákságát és tanári karát a világégés.

A megemlékezésen megkoszorúzták az első világháborús domborművet a debreceni kollégium falán. Fotó: Szirák Sára

– Milyen tárgyi anyagok láthatók a kiállításon?

– A Déri Múzeum rendelkezésünkre bocsátott egy, az 1917-ben elrekvirált – azaz háborús célokra elvitt – debreceni harangok történetét bemutató fotósorozatot. A felvételeken látható, ahogy leemelték a harangokat a tornyokból, és virágcsokrokat helyeztek el rajtuk. Az egyik kép a vasútállomáson egymás mellett sorakozó különböző, részben sérült, széttört harangokat örökíti meg. Kiállítottunk egy restaurált, hordozható hadifogoly-harmóniumot is, amelyet a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum őrzött meg. A hangszert Berecz Ottó kántortanító készítette olyan anyagokból, amelyekhez a hadifogolytáborban hozzáfért.

A meggyilkolt főgondnokra is emlékeztek

Gróf Tisza István halálának szá­za­­dik évfordulójáról is meg­em­lé­kez­tek a Debreceni Református Hit­tudományi Egyetemen. Tisza Ist­­ván a Debreceni Református Kol­légium diákja volt, majd a du­nán­tú­li reformátusok fő­gond­no­ka­ként is szolgált. Szerepe volt a Deb­re­ceni Egyetem létrehozásában, és díszdoktora volt az egyetem re­formátus hittudományi karának. 1918. október 31-én lett merénylet áldozata.

Hegedűs Márk

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2018. október 28-i számában.