Püspöki szolgálatok karácsonykor

2018. december 21., péntek

Idén is összegyűjtöttük egyházunk lelkészi vezetőinek karácsonyi szolgálatait, emellett összeállításunkból azt is megtudhatják, mikor közvetít református istentiszteletet a közmédia.

Dunamellék

Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke december 25-én, kedden a délelőtt 8-tól és 10-től kezdődő istentiszteleteken hirdet igét a budahegyvidéki református templomban.

Dunántúl

Steinbach József püspök december 24-én, hétfőn 16 órától, december 25-én, kedden és 26-án, szerdán pedig 10.30-tól tart istentiszteletet Balatonalmádiban.

Tiszáninnen

Csomós József püspök karácsony első napján, december 25-én, kedden 10.30-tól szolgál Göncön.

Tiszántúl

Fekete Károly december 25-én, kedden 10-től a debreceni Kistemplomban, másnap, karácsony másodnapján 10-től pedig szintén Debrecenben, ezúttal a Nagytemplomban hirdet igét.

Advent negyedik vasárnapján televíziós istentiszteletet láthatnak a debreceni Nagytemplomból a Duna Televízióban. A 11 órától kezdődő közvetítés igehirdetője Fekete Károly tiszántúli püspök. Kedden 10 órától pedig a Pestszentlőrinc Erzsébet-Bélatelepi református templomból hallhatnak istentiszteletet a Kossuth Rádióban. Igét hirdet: L. Molnár István lelkipásztor.

Kommunikációs Szolgálat

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió