Protestáns józansággal Európában
2012. november 15., csütörtökA demokratikus folyamatok erősítése és a teherviselés igazságosabbá tétele jelentheti a válságból kivezető utat – fejtette ki az Európai Protestáns Egyházak Közössége firenzei ülésének zárónyilatkozata alapján a Magyarországi Református Egyház Zsinatának ez évi őszi ülésszakát megnyitó beszédében Bölcskei Gusztáv püspök. A Zsinat lelkészi elnöke a második vatikáni zsinatra emlékezve az ökumené eddig elért eredményeinek megbecsülésére szólított.
A Heidelbergi Káté 54. kérdés-felelete felidézésével kezdte elnöki megnyitóját Bölcskei Gusztáv. A Zsinat lelkészi elnöke az Anyaszentegyházról szóló hitvallási részhez kapcsolódóan kifejtette: az evangélium időszerűségének és hiteles átadásának kérdése sohasem kerülhet le az egyház naprendjéről. Mint elmondta, az adóssággal és a válsággal van tele az újságok címlapja, de mi, keresztyének arról sem feledkezhetünk meg, hogy vétkeinket tekintve Istennek is álladó adósai vagyunk. Szerte a világon népek, országok, kontinensek vannak kölcsönös függésben egymástól, mi keresztyének mégis elmondhatjuk, hogy Isten, a Miatyánkban megfogalmazott kérésünk szerint, az ő Fiáért elengedte a felé fennálló tartozásunkat, ezért szabadok vagyunk. Cserébe viszont azzal tartozunk a világnak, hogy az evangélium átadására, az egyház közösségének megélésére, az emberekért való felelősségvállalásra törekedjünk, hogy arról beszéljünk, mivel tudjuk hitelesebbé tenni az egyház szolgálatát, és hogyan tudjuk elérni Krisztus elkóborolt bárányait.
![]()
Bölcskei Gusztáv ismertette az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) szeptemberben Firenzében megrendezett nagygyűlésének zárónyilatkozatát. A püspök kiemelte: az európai protestánsok tisztában vannak azzal, hogy a sokrétű problémára nincsenek egyszerű és általánosan alkalmazható válaszok. „Óvakodjunk az elhamarkodott, csak jelszavas, rövidzárlatos megoldásoktól, amelyeket néha nekünk is kínálnak" – fogalmazott az egyházvezető, és arra figyelmeztetett, hogy az egyház kötelessége imádkozni a döntéshozókért, a hatalom birtokosaiért, hiszen nekik is szükségük van erre, mert nem mindentudók és mindenhatók. A püspök hozzátette: a tanácstalanság, a bizonytalanság beismerése nem a gyengeség jele, ezért szerinte mindig be kell vallani, ha nem tudjuk valamire a megoldást. (A GEKE-nagygyűlés zárónyilatkozatát itt elolvashatják magyar fordításban.)
A püspök idézte a GEKE meglátását, miszerint a válság erős nyomást gyakorol a demokráciákra, és határozott lépéseket követel. „Az a benyomás alakult ki a mai Európában, hogy a nemzeti parlamentek, kormányok nem teljesen szabadok többé arra, hogy ezeket a döntéseiket önállóan hozzák meg, sőt az európai intézmények sem, hisz az igazi hatalom a pénzügyi piacokon összpontosul. Az emberek egyre inkább úgy érzik, hogy a tőlük távoli és idegen központok döntéseinek vannak kiszolgáltatva" – ismertette a dokumentum sorait a református egyházi vezető.
A GEKE-nagygyűlés által elfogadott dokumentum megfogalmazóinak meggyőződése szerint a válság úgy győzhető le, ha megerősödnek a demokratikus folyamatok, és igazságosabb teherviselést vezetnek be. A protestánsok szerint az erősebbek kötelessége, hogy több terhet vállaljanak akár a jövedelmük, akár a vagyonuk megadóztatása által. Az adócsalás visszaszorításának, az adóelkerülés felderítésének a hatékonyabbá tétele ugyancsak kívánatos lenne a nyilatkozat alapján. A nemzetközi egyházi szervezet sürgeti, hogy legyen végre vége a válságot előidéző egyik fő gyakorlatnak, miszerint bizonyos pénzügyi tranzakciók nyereségei mindig magánkézbe kerülnek, míg a rosszul elsült ügyletek által okozott károk helyreállítását mindig a közösség viseli. Bölcskei Gusztáv leszögezte: a zárónyilatkozatban a józan protestáns hang szólal meg, amivel a magyar reformátusok is egyetértenek, és amit igyekeznek átültetni a saját gyakorlatukba.
A Zsinat lelkészi elnöke megemlékezett az ötven évvel ezelőtt meghirdetett második vatikáni zsinatról is, felhívva annak a református egyház számára is hasznos tanulságaira a hallgatóság figyelmét. „Hogyan illeszthető az új a régihez? Mi az, amiben változtatni kell, mi az, amiben megőrizhető a folytonosság?" – tette fel a kérdést a püspök. Szerinte, ha ezekre a kérdésekre sikerül válaszolni, a református egyház is megtalálhatja a saját útját. A lelkészi elnök arra figyelmeztetett: kerüljük az egysíkú. lemondó megközelítést, miszerint a 20. század az egyház térvesztésének az ideje volt, hisz legalább annyira a misszió korszaka is volt ez az időszak. A püspök végül megjegyezte: míg fél évszázada Róma ablakot nyitott, ma inkább azt hallani, amit a budapesti metróban is: „Kérjük, vigyázzanak, az ajtók záródnak!" A református egyházvezető szerint protestáns józansággal kell ezt is tudomásul venni, és annál inkább meg kell becsülni az ökumené területén eddig elért eredményeket.
Kiss Sándor, fotó: Sereg Krisztián
Olvasta már?
-
Ideje a megújulásnak
Vizuális, technikai és tartalmi szempontból is megújul egyházunk hivatalos honlapja. Az új Reformatus.hu-n már hosszú ideje dolgoztunk, annak elindításával is szeretnénk megkönnyíteni a járvány miatt az online térbe szorult egyházi életet: gyülekezeti tagjaink, közösségeink, intézményeink lelki épülését, tájékozódását, szolgálatát.
-
Istentiszteleti ajánlások a krízishelyzetben
A kommunikációs eszközökkel közvetített istentiszteletekhez, a húsvéti úrvacsorás alkalmakhoz és a temetésekhez ajánl istentiszteleti rendeket egyházunk Elnökségi Tanácsa.
-
Betörtek a debreceni Nagytemplomba
Egy harminc éves férfi imádkozni ment a bezárt Debreceni Református Nagytemplomba, majd rongálni kezdett március 30-án, a késő délutáni órákban.
-
Kezdődik a beíratási időszak óvodáinkban
A koronavírus-járvány miatt elektronikus úton elküldött szándéknyilatkozattal is beírathatjuk gyermekeinket a református óvodákba. A jelentkezési időszak április másodikán kezdődik.
-
Térjünk végre észhez!
Felborult az egyház megszokott életritmusa is a koronavírus járvány miatt. Fekete Károly tiszántúli püspök úgy véli, hogy a „maradj otthon!" jelszó tiszteletben tartása mindannyiunk érdeke, ezért bármennyire fájó, de szüneteltetik a személyes találkozásokat igénylő csoportos alkalmakat, istentiszteleteket.
