Megjelent a Református Tiszántúl legújabb száma

2010. március 18., csütörtök

alt„A kezdetekre nem kell várni, a kezdeteket el kell kezdeni…” olvashatjuk Bodó Sára írásában. Az egyetemi docens címlapon ír „Mire jó egy rejtett kezdet?” címmel a Tiszántúli Református Egyházkerület lapjában.

„Emlékeznünk kell, hogy jól lássunk” címmel Bölcskei Gusztáv püspök igehirdetését olvashatják, amely a debreceni Kistemplomban hangzott el a protestáns pátensre emlékező istentiszteleten. A lap közli Hörcsik Richárd professzor emlékbeszédét is.

Egyházkerületi körkép című rovat a tiszántúli gyülekezetek híreiről számol be. Olvashatnak továbbá a Tornyospálcán tartott hálaadó istentiszteletről, a debreceni gyülekezetek és a Nagyvárad-Olaszi Egyházközség erősödő egységéről, valamint a III. Református Jótékonysági Bálról is.

 

„Mentek el fiatalok könnyes szemmel, vagy éppen hálával, esetleg fájdalommal az arcukon.”  A Nevelünk és neveltetünk rovatban a Kontrasztkiállítás szervezőjével, Százvai László kisvárdai református lelkipásztorral beszélget Fekete Károly.

A böjti és a húsvéti írások mellett a Könyvjelző rovat olvasásra ajánlja a Visky Andrással készült interjúkötetet és Fekete Károly könyvét a Barmeni Teológiai Nyilatkozatról.

Az idei év első számában programajánlókat is találunk: Melanchthon kiállítás nyílt a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában. „Európa Tanítójának” levelezéseiről Imre Mihály, a debreceni teológia tanárának írásából olvashatnak; „Transformers – Az igazi átalakulás” ez a mottója annak a március 27-ei ifjúsági találkozónak, amelyet Debrecenben, a Nagytemplomban tartanak; minden tiszántúli református lelkipásztornak szól a meghívás április 8-ára a spirituális napra a Debrecen-Füredi úti református templomba.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.