Magyar részvétel a Kirchentagon

2012. november 18., vasárnap

Történetében először önálló standdal jelenik meg a Magyarországi Református Egyház a Kirchentagon. A jövőre Hamburgban sorra kerülő harmincnegyedik protestáns egyházi nagytalálkozón a Lehetőségek Piaca „Megélt ökumené" nevű részén a MRE mellett a felvidéki reformátusok is állítanak standot.

Az Elnökségi Tanács korábbi jóváhagyó döntése alapján a MRE nyáron pályázta meg azt a kiállító teret, amely május 1. és 5. között otthont ad a MRE, illetve a magyar reformátusság történetét és mindennapjait bemutató interaktív kiállításnak. A MRE standján missziói és diakóniai kezdeményezések képviselői és kerekasztalok résztevői teszik lehetővé a személyes találkozást, amit multimédiás tartalmak egészítenek ki. A szervezők Kárpát-medencei kitekintésben kívánják bemutatni és a több százezer látogató számára élményszerűen megjeleníteni a magyar református közösség szolgálatát.

Előkészítő ülés Hamburgban

A jövő évi Kirchentag több újdonsággal is jelentkezik: a Lehetőségek Piaca résztvevői arra is pályázhatnak, hogy workshop keretében mutassák be legfontosabb kezdeményezéseiket. A rendezvény a korábbinál is jobban összpontosít a környezettudatosságra a szervezésben, többek között azzal, hogy kerékpárbaráttá teszi azt. A november 17-én Hamburgban zajló előkészítő találkozáson megtörtént a technikai igények felmérése, a „piaci" programok egyeztetése, valamint kijelölték a standok helyét is. A MRE kiállítótere feltehetőleg egy nagy forgalmú csarnokban található majd meg. A várhatóan a Rajnai Egyház támogatásával zajló előkészületeket a Külügyi Iroda koordinálja.

Amire igazán szükséged van – így fordíthatnánk le a jövő évi Kirchentag mottóját. A téma magába foglalja az anyagi javak, a gazdasági világrend és igazságosság, a jólét és az adósság(elengedés) kérdését éppúgy, mint az élethez szükséges lelki és immateriális, közösségi javak kérdését. Milyen a jövő sikeres társadalma és milyen az ezt alakító közösségek közötti együttműködés? A közreműködőknek ezt a témakört kell, megjeleníteniük. A téma felől kiindulva minden olyan missziói és diakóniai kezdeményezés bemutatkozhat, ami a társadalmi igazságosságot és a sikeres közösséget támogatja. De helyet kaphat magának az egyházi közösségnek a bemutatása, amelyik „sikeres" lelki közösségként, felelős intézményi gazdálkodást folytatva törekszik hozzájárulni egy átfogó értelemben igazságosabb társadalom és egészségesebb közösség kialakításához.

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.