Jótékonysági aukciót szervez a Magyar Református Szeretetszolgálat

2010. szeptember 30., csütörtök

altAz aukció célja a Kárpát-medencében élő szegény sorsú gyermekek egészségügyi, iskoláztatási és szociális támogatása.

A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) hagyományteremtő jelleggel szervezi meg első jótékonysági aukcióját, amelynek az Országos Széchényi Könyvtár ad otthont október 29-én, pénteken. Az aukció célja a Kárpát-medencében élő szegény sorsú gyermekek egészségügyi, iskoláztatási és szociális támogatása. Az aukció védnöke Schmittné Makray Katalin, Magyarország Köztársasági Elnökének felesége és dr. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnöke.

altAz MRSZ keresztyén hátterű, református alapértékekre épülő, segélyezéssel és fejlesztéssel foglalkozó segélyszervezet. Meggyőződésük szerint az emberi élet képviseli a legnagyobb értéket. Ez a tény határozza meg fő céljukat is: a maguk humanitárius eszközeivel, tudásuk legjavát adva, fajra, nemre, vallásra, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, életeket mentenek. Hisznek abban, hogy az átláthatóan felhasznált anyagi támogatást, a kiosztott segélyeket, az alkalmazott orvosi segítséget támogatóikkal együtt képesek életté változtatni!

Az MRSZ I. Jótékonysági Aukciójának bevételét a Kárpát-medencében élő, szegény sorsú gyermekek egészségügyi, iskoláztatási és szociális támogatására kívánják fordítani. Ennek a nemes célnak a megvalósításához kérik azon embertársaik felajánlását, akik céljaikkal egyetértenek és segíteni szeretnének. Hiszik, hogy az Aukción való találkozás, adakozás, önkéntességvállalás nem csak magán a rendezvényen, hanem a nyilvánosságon keresztül is, mind több emberben tudatosítja majd az egymás iránti felelősséget, embertársaink terhének könnyítését.

Már eddig is számos felajánlás érkezett, a szervezők azonban továbbra is szeretnék kérni azokat a művészeket, galéria tulajdonosokat, műgyűjtőket, cégeket, magánembereket, akik még nem jelezték segítő szándékukat, de szívesen támogatnák az aukció céljait, hogy felajánlásaikkal szíveskedjenek megtenni!

A felajánlott műalkotásokat október 5-ig várják a Magyar Református Szeretetszolgálat budapesti (1146, Budapest Hungária krt. 200.sz.) és debreceni (4026, Debrecen Füvészkert u. 4. sz.) irodájában. Bővebb felvilágosítással az alábbi telefonszámokon szolgálnak: +36 70/ 457-93-67 +36 70/ 611-54-07 +36 30 624-32-49

A Szervezők bíznak benne, hogy jótékony célú árverésük is megerősíti az emberekben azt a felismerést, hogy az adományozás mindannyiunk számára alapértékké kell, hogy váljon!

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió