Ima a cigánymisszióért

2014. május 22., csütörtök

A missziói törvény újrafogalmazása és a gyülekezeti és társadalmi missziókat egységes rendszerben kezelő missziói stratégia megfogalmazása. Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik. A rovatot a testület tagjai gondozzák, most egyikük a cigánymisszióért emeli fel a szavát.

„Ezt a levelet küldték velük: »Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiochiai, szíriai és ciliciai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük! Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást –, egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok (...), hogy ők tudtotokra adják ugyanazt élőszóval. Mert a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami feltétlenül szükséges.«" (ApCsel 15,23–28)

A „tegyetek tanítvánnyá minden népet" feladata a Krisztus-követők közösségére van bízva ebben a bűneset utáni világban. Lehet, hogy némelyek felkapják a fejüket, hogy miért kell egyáltalán a lelki emberek számára küldetésüket, újabb terheket rakva rájuk, a missziói törvénnyel is újraszabályozni. A missziói törvénnyel egyházunk eddig is kifejezte azt, hogy a misszió az egyház lényegéhez tartozik. A jó rend és az összehangoltság is megkívánja, hogy az Írás alapján, a Lélek vezetésére figyelve, egyetértésre jutva újrafogalmazzuk missziói küldetésünk részleteit, rendjét. Mindez különösen fontos azért is, mert a körülöttünk lévő világ folyamatosan változik. Hogyan segíthetik egymást a gyülekezeteken belüli különböző, nagyrészt önkéntes szolgálatok és az országos egyház szintjén szervezett különféle társadalmi missziói ágak?

■ Adjunk hálát azért, hogy helyi szinten sok gyülekezeti tag önkéntes szolgálatával vesz részt a közösség küldetésének sokszínű teljesítésében! Adjunk hálát azokért, akik hívő emberként a társadalmi missziók munkájában fizetett vagy önkéntes munkásként szolgálnak! Könyörögjünk helyes igei látásért, hogy megtaláljuk mindenhol a helyes arányokat, az egymáshoz illeszkedő, egymást segítő és kiegészítő szolgálatokat! Hordozzuk imádságainkban, hogy egyházunk a missziói törvény újrafogalmazásával is megvallja és hatékonyan segítse közös küldetésünk teljesítését!

Püski Lajos

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió