Hála és köszönet

2012. december 04., kedd

„Krisztus Urunknak áldott születésén”, énekelték együtt az egybegyűltek a  Magyar Református Szeretetszolgálat Adományozók köszöntése nevű programján, amelyet december negyedikén a budapesti zsinati székházban tartottak. A rendezvényen az MRSz támogatottai műsorokkal fejezték ki hálájukat adományozóik felé.

- Az Adományozók Köszöntésekor már előretekintünk Karácsonyra - kezdte Bölcskei Gusztáv, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke nyitó áhítatát, melyet a napi ige (Lk13,1-21) alapján tartott. A püspök Lukács Evangéliumának példázatából Isten végtelen türelmét emelte ki. –A Karácsony arról is szól, hogy Isten az ő türelmes szeretetével annyira közel jön hozzánk, hogy boldog és örömteli ünnepet küld nekünk - hangzott el, majd Bölcskei Gusztáv egy novellát olvasott fel a Kálvin Kiadó frissen megjelent "Karácsony ideje -Magyar írók novellái" kötetéből. Az idézet így fejeződött be: „Ma én voltam a Karácsony”.
-Szoktuk kérdezni, mikor a gyerekek ünnepi műsorral készülnek, hogy ki lesz pásztor, József, vagy Mária. Azt viszont sosem kérdezzük tőlük, ki lesz a Karácsony. Pedig akkor leszünk mi magunk a Karácsony, ha mások felé türelemmé, szeretetté tudunk lenni,- zárta le beszédét a püspök. Ezután az egybegyűlteknek levetítették a Magyarországi Református Egyházi karácsonyi társadalmi kampányfilmjét, A fiú-t.

-Minden évben, ahogy máskor is szoktuk, megköszönjük azok munkáját, akik pénzzel, cselekedettel vagy imádsággal segítették rászorultjainkat-köszöntött mindenkit  Gilicze Réka, az MRSz szóvivője, az esemény moderátora. Szavait ünnepélyes pillanatok követték. A jelen lévő gyerekek Bölcskei Gusztávval együtt meggyújtották az adventi gyertyákat, miközben a varboi Pitypalattyvölgyi Református Általános Iskola Csengettyű Együttese játszotta a Dicsőség Mennyben az Istennek Karácsonyi dallamot, melybe énekléssel a közönség is bekapcsolódott.

A  Csendes éj-t a Siketmisszió gyermekei adták elő jelbeszédükkel. A kedves dal után a legkisebbek megkapták ajándékukat, melyeket az MRSz Nyilas Misi pakkot kapott program keretében gyűjtöttek össze. Az átadók Bölcskei Gusztáv püspök és Pál Sándor, az MRSz kuratóriumának elnöke voltak.

Visszatekintés

Pál Sándor fényképes összeállításban mutatta be Szeretetszolgálat idei évének legfontosabb feladatait. Hangsúlyozta, hogy fő céljuk a hátrányos helyzetűek megsegítése. Az idei projektjei közül kiemelte a Megtört kenyér élelmiszergyűjtő programot, a téli tűzifa programot és a májusi Szeretethíd-rendezvényt, melyen több mint tízezren vettek részt. A most zajló Kék vödör gyűjtésről és a Nyilas Misi programokról is megemlékezett. A Nyilas Misi ösztöndíjjal  a hátrányoshelyzetben lévő tehetséges diákok tanulmányait támogatják, míg a már régebbre visszatekintő Nyilas Misi pakkot kapott cipősdoboz akció keretében a legrászorultabb gyermekeket juttatják karácsonyi ajándékokhoz. Az MRSZ idén is elindította már krízis járataikat a hajléktalanok részére, mely a leghidegebb időszakban folyamatosan működik majd.  A még mindig futó Mentőöv programról is szólt a kuratóriumi elnök, és arra kitért, hogy többször kellett segíteniük vihar- és tűzkárok esetén. Végül az önkéntes képviselők találkozóját emelte ki Pál Sándor, aki azt is elmondta, hogy szeretnék, ha minden egyes gyülekezettel szoros kapcsolata lenne Szolgálatának, jó lenne, ha mindenhol lenne egy olyan képviselő, akikkel együtt tudnak dolgozni, gondolkodni. 

smét a Pitypalattyvölgyi Református Általános iskola Csengettyű kórusa lépett a közönség elé.  Az intézmény részt vesz az MRSz Alma Mater szolgálatában. Gere Gábor varbői lelkipásztor, az MRSz kuratóriumának tagja ennek kapcsán arról nyilatkozott, léteznek olyan iskolák, ahol az egyház átvette az állami feladatokat, de bizony szembesültek azzal, hogy szinte üres iskolát kaptak meg. A Tiszáninnei Egyházkerületben két iskolát például teljesen az MRSZ bútorozott be. Hozzám legközelebb az előbb halott Pitypalattyvölgyi iskola van, ahova százötven hátrányos helyzetű iskolás  jár. Az elmúlt hetekben ruhát tudtunk osztani nekik, volt, akinek egyáltalán nem volt kabátja, festette le a lelkész a szomorú valóságot.

Ne félj

Chelmik Imre bizonyságételének középpontjába Istennek való hálája állt, mert a Magyarországi Református Egyház felé vitte az útját. A történet gyökere odanyúlik vissza, hogy egy reggel faházuk, melyben lakott az egész család, kigyulladt, de Chelmik Imre mégsem esett kétségbe, hanem Lukács evangéliumának Isten gondviseléséről szóló része jutott eszébe: „Ne félj te kicsi nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!" (Lk12,32) Tudtam, hogy bezáródott egy kapu, de valami új érkezik majd életünkbe helyette- mondta a bizonyságtevő, akinek háza a Szeretetszolgálat segítségével felépült, bár még nem tudnak beköltözni. Mégis van a családnak hol laknia, mert  Chelmik Imre egy gyülekezetben kántorkodik, ahol két szobát is kaptak, hogy legyen hol meghúzniuk magukat a nagy hidegben.

A Debreceni Immánuel Otthon igazgatója, Győri Zsófia és Kulcsár Tamás, az Otthon egyik lakója közösen Kontakttáncot mutattak be.

Ábrahám Angéla, az MRSZ önkéntesének bizonyságtételében arról szólt, hogy mi az önkéntesség számára. Ez egy életforma, de ez nem volt mindig így. Egy sárga csekk indította el, amikor kérték, hogy az MRsz számára adományozzon, majd a  Szeretethíd programra jelentkezett segítőnek.  Innen indult Angéla küldetése, majd hitoktatóként helyezkedett el. —Megvalósult egy diakóniai munka mélyebb szintje számomra egy református iskolában —zárta le beszédét.

Csodára várva

A Nevelőszülői Hálózatat, annak egyik szakmai vezetője, Faragó Viktor mutatta be. A hálózatnak jelenleg 486 gyermeke van, de a létszám folyamatosan növekszik, a Hálózat folyamatosan bővül. A hozzátartozó ceglédi egység például csak idén ősszel kapcsolódott be a programba. A Nevelőszülői Hálózat nullától tizennyolc éves korig biztosítja átmenetileg vagy tartósan a gyermekek elhelyezését. Tizennyolctól  huszonéves korig pedig  további ellátást biztosít.  A nevelőszülőknek továbbképzést biztosítanak, és folyamatosan kapcsolatban állnak a gyámhivatalokkal és különböző nevelési intézményekkel, hatóságokkal. Ezután a Hálózat munkájába az MRSz Csodára Várva című kisfilmjével lehetett bepillantást nyerni.

Az utolsó műsorszám a  Filadelfia Ház fogyatékosokat ellátó nappali intézményék produkciója volt, melyben református zsoltárok, ifjúsági énekek és versek szerepeltek. Végül az önkéntesek, valamint a támogatók köszöntésére került sor.  Az MRSz kiemelt támogatói voltak: Alsógöd-Felsőgöd-Sződligeti Református Egyházközség, Fóti Református Egyházközség, Budapest-Budahegyvidéki Református Egyházközség, Intersnack Magyarország Kft., Gran-Export Kft., Parmen Konzervipari Zrt., Élelmiszerbank Egyesület, Béres Zrt., Cib Bank, Erste Bank, Mtv, tirek.hu, reformatus.hu, Reformátusok Lapja, Európa Rádió.

A zárógondolatokat Balogh Barnabás, az MRSZ Alapítvány lelkész igazgatója tartotta. Ne várjuk meg, míg kérnek, vegyük észre, ha segíteni kell. Ne várjuk meg, míg azt mondják köszönöm, hanem ezt is vegyük észre. Kívánjuk, hogy segítőink az Úrból töltekezezzenek fel, mert ha nem általa töltekezünk, akkor lemerülünk, mondta.

Kováts Annamária, Fotó: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.