Félnek a téltől

2014. szeptember 11., csütörtök

Félve várják a hideg beköszöntét a kárpátaljaiak. Ukrajnában egyelőre nem tudni, hogy meddig lesz még gázszolgáltatás. Bogárdi Szabó István püspök adakozásra kérte a dunamelléki református gyülekezeteket.

Félve várják a hideg beköszöntét a kárpátaljaiak. Ukrajnában egyelőre nem tudni, hogy meddig lesz még gázszolgáltatás – erről Nagy Béla kárpátaljai református főgondnok számolt be legutóbb a Parókia Portálnak. Aki csak tud, áttérne a vegyes tüzelésre, azonban erre sokaknak nincs pénze. „Hivatalos tájékoztatást nem kapunk. Néhány református intézmény – iskola, óvoda, idősek otthona, gyermekotthonok – mellett hatvanöt parókia fűtését is meg kell oldani, ahol csak lehetséges, át kell állnunk vegyes tüzelésre. Kapcsolatainknak köszönhetően a napokban sikerült húsz teherautónyi fát vásárolnunk, amiből adunk a szegényeknek, nehéz sorsú embereknek, és természetesen nem csak a reformátusoknak segítünk."

Az ukrán-orosz tűzszünet aláírása óta mintha nyugodtabb lenne a helyzet Kárpátalján, gondot jelent azonban, hogy mindennek – az élelmiszertől a benzinig – emelkedik az ára, munka azonban alig van, a köztisztviselőket is kényszerszabadságra küldik, mert nem tud nekik fizetni az állam.

Bogárdi Szabó István püspök adakozásra kérte a dunamelléki református gyülekezeteket. „Esperes-gondnoki értekezletünk úgy határozott, hogy az egyházmegyék gyűjtést szerveznek, és az erre a célra az egyházmegyéknek megküldött adományokat a kárpátaljaiakkal egyeztetve mielőbb eljuttatjuk, hogy mind az épületgépészeti eszközöket beszerezhessék, mind a szükséges munkálatokat elvégezhessék" – olvasható a körlevélben. Arra kérik a dunamelléki gyülekezetek vezetőit, hogy az általuk megjelölt vasárnap perselypénzét irányítsák erre a célra, illetve a gyülekezet körében hirdessenek adakozást. A beérkező adományokat az esperesi hivatalok fogadják és külön nyilvántartják.

Aki adakozni szeretne a kárpátaljai magyaroknak, emellett megteheti a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül, vagy akár egyénileg is (részletek: info@kre-diakonia.net).

Forrás: parokia.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.