Farsangzáró Református Délután

2010. február 18., csütörtök

alt"Jöjjön (jöjj) közénk, s megosztjuk Önnel is (veled is) mindazt, amit mi is az Ő szeretete által kaptunk!" Farsangzáró Református Délutánt szervez a Székesfehérvári Református Egyházközség február 20-án, szombaton délután négy órai kezdettel a Szárazrét-Feketehegyi Közösségi Házban.

A rendezvény megnyitóján Somogyi László, az Egyházközség lelkészi elnöke mond köszöntőt, majd a szervezők zenés műsoros összeállítással farsangi hangulatot idéznek fel. A közösségi házban kötetlen beszélgetésre is lesz lehetőség.

 

Mindazok, akik ellátogatnak a Farsangzáró Református Délutánra, megismerkedhetnek a Szárazrét-Feketehegyi Közösségi Házzal és az ott induló rendszeres előadássorozatról is hallhatnak tájékoztatót. A hit és élet témáira választ kereső bibliatanulmányozó közösség szeretettel hív és vár minden érdeklődőt korra, nemre és felekezetre való tekintet nélkül. Az alkalmak kéthetente, minden hónap első és harmadik szerdáján este hat órakor kezdődnek a Szárazrét-Feketehegyi Közösségi Házban. A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak!


A rendezvénnyel kapcsolatos további információk: Lelkészi Hivatal: 8000 Székesfehérvár Széchenyi u. 16. Tel: 22/312-785; Fax: 22/398-719 Mobil: 30/630-8801 E-mail: hivatal@albaref.hu http://www.albaref.hu

 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió