Elfeledett keresztény állam írja át az iszlám korai történetét

2013. január 07., hétfő

Egykoron virágzó keresztény birodalom romjait rejti a jemeni fennsík, amely új kérdéseket vet fel az iszlám korai történetével kapcsolatban: valóban lett volna egy keresztény templom Mekkában?

A Múlt-kor történelmi portál nemrég megjelent cikkében arról számol be, hogy nagy meglepetést keltett, amikor legutóbb egy Mohamed próféta korából származó, önimádó, kőbe vésett önarcképre bukkantak kutatók Jemenben. Köztudott ugyanis, hogy az iszlám vallása szigorúan tiltja követőinek a művészeti megnyilvánulás ilyetén formáját, ennek megfelelően alig ismerni olyan, kalifát, illetve ókori uralkodót ábrázoló szobrot, amely a térségben került elő.

Paul Yule, a Heidelbergi Egyetem régésze vizsgálta meg az iszlám legszentebb helyétől, a próféta szülővárosától, Mekkától 930 kilométerre délre található Zafarban azt az időszámításunk szerinti 530 körülre keltezhető 170 centiméter magas domborművet, amelyen egy ékszert viselő, göndör hajú, kerek szemű férfi alakja vehető ki. Mint arra a német archeológus kutatása során rámutatott, Zafar egy arab törzsszövetség központjaként funkcionált, a birodalom kiterjedése kétmillió négyzetkilométer volt, s befolyása egészen Mekkáig terjedt.

A cikk folytatásához kattintson ide.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.