Bomba hír: az új szerb ortodox pátriárka meghívja a pápát hazájába

2010. január 30., szombat


altBomba hírként érte a nemzetközi sajtót és az egyházi köröket is, hogy az új szerb ortodox pátriárka első hivatali teendői között meghívta a katolikus egyházfőt hazájába. Mi a meghívás apropója?

A vatikáni sajtóiroda vezetője, Federico Lombardi így értékelte a meghívás tervét: „A pápa találkozója az új szerb ortodox pátriárkával nagyon biztató jel lenne.” Ezt a javaslatot az elmúlt héten Belgrádban tette Irinej pátriárka, akit egy héttel a bejelentés előtt iktattak be egyházfői tisztébe. A pátriárka azt javasolja, hogy legyen a jelentős ökumenikus esemény helyszíne Niš, ahol Konstantin császár született. Erre a találkozóra a pátriárka javaslata szerint 2013 lenne a legalkalmasabb év, amikor megemlékeznek majd az 1 700 éve kiadott Milánói Ediktumról, ami Licinius római császártól származik, valamint Konstantin császárról is. Az ún. Milánói Ediktumot vagy megállapodást 313-ban írta alá I. Konstantin császár, a Római Birodalom nyugati részének feje és Licinius császár, a Római Birodalom keleti felének feje. Ez kimondja, hogy a keresztyének, de más vallás követői is, szabadon gyakorolhatják vallásukat a Római Birodalom területén. Ez az ediktum nyitotta meg a keresztyénség előtt az utat ahhoz, hogy pár évtized múlva, 380-ban I. Theodosius császár hivatalos államvallássá tehette a keresztyénséget az Imperium Romanumban. A belgrádi Blic újságban nyilvánosságra hozott tervet Lombardi szerint Vatikánban nagy örömmel fogadták. Még ugyan túl korai lenne a szerbiai pápai utazás terveinek pontosítása, de Vatikán érdeklődéssel követi a szerbiai belpolitikai helyzet alakulását. A belgrádi sajtókonferencia szokatlan esemény volt, mert eddig még pátriárka soha nem választotta a kommunikációnak ezt az útját. (RV.de - 2010-01-30 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió