Biztatás a közös úton járásra

2010. január 25., hétfő

altA 2010-es év harmadik hete hagyományosan az Ökumenikus Imahét jegyében telt el. 1910 óta az egész világon ilyenkor az egymás mellett élő Krisztusban hívő felekezetek tagjai felkeresik egymást. Január 17–24 között a Szilágyi Dezső téri gyülekezet tagjai is sorra látogatták a környező, más felekezetbeli gyülekezeteket.

Január 21-én, csütörtökön pedig a református templomba hívták-várták a Várban, a Vízivárosban, a Krisztinavárosban élőket. Istentisztelet után a gyülekezeti terembe szeretetvendégségre hívták a vendégeket, majd egy kiállítás megnyitóján valóban megélhették az ökumenét, amikor egy katolikus festő képeiből készült kiállítást egy evangélikus építész nyitott meg, egy református leány hárfajátéka kíséretében.
A megnyitó egyben gazdag zenei programot is nyújtott a szép számban jelen lévő érdeklődőnek. Nagy élmény volt hallgatni a gyülekezetekhez kötődő, tehetséges fiatalokat. Magyar Kelemen dobszólóját édesapja, Magyar Péter dobművész kísérte. Luzsicza Fanni hárfajátékát követően  "Az ÚT" című kiállítást K. Pintér Tamás építész nyitotta meg, majd ifj. Somogyi Endre és barátja Zömböly Gergő közös gitárjátékában gyönyörködhettek a résztvevők.

 

Csenki Zsuzsanna diakóniai gondnok

Fotó: Bessenyey Ferenc

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió