Újból advent van, az első gyertya lángjának fénye a betlehemi születés helyére irányítja figyelmünket. Illés Dávid esperes elmélkedése advent első vasárnapjára.
Kezükben a gyufa, előttünk a gyertya – de közben a legnagyobb és legsúlyosabb kérdés, hogy mi is van a szívben... Talán régi illatokra, megremegtető emlékekre, könnyeztető pillanatokra gondolunk, felvillan egy-egy kimerevedő kép, megszólal a vágy, hogy milyen jó lenne visszalépni a múltba, megélni azt, amit azóta már nem tudunk, vagy már semmilyen lehetőségünk nincs rá...
Újból advent van, Adventus Domini, az Úr eljövetele...
Az első gyertya lángjának fénye könnyen csak a közelmúltba, pontosabban a saját közlemúltunkba visz minket. Porszemnyi életünk éltető pillanatai önkéntelenül felbukkannak előttünk, nem tudunk átlépni rajtuk, nem tudjuk kikapcsolni az emlékeinket, hiszen megint eltelt egy újabb esztendő.
Azonban az első gyertya meggyújtása rendeltetése szerint a távolabbi múltat próbálja test- és szívközelbe hozni – a gyertyaláng lobbanása elvihet minket oda, ahol arra figyelhetünk, hogy az ég és a föld összeér.
Talán van tapasztalatod arról, hogy ha meggyújtasz egy gyertyát, akkor egy idő után, mert hozzászokik a szemed, a legsötétebb szobában is felismerheted a környezetedet, a sötétség már nem lesz olyan mindent elnyelő, és egyre jobban tudsz tájékozódni magad körül.
Adventi első gyertyánk csak néhány szavas fényt vet a világra: „Az Ige testté lett." Először nem értjük az üzenetet. Mi ez, ki ez az „Ige"? De János azoknak írja, akik rögtön értik. Akik úgy sejtik, hogy van ennek a világnak valami célja, értelme, rendező elve, fókusza és origója, és úgy sejtik, hogy ez: az Ige (Logos). Mert nehéz elképzelni ebben a nagy rendezettségben, hogy ez tulajdonképpen értelem nélküli káosz. Kell legyen valami igazán valós kiindulási pont, amihez minden viszonyítható.
János szerencsés helyzetben van, mert megadatott neki, hogy megismerje az élet és a világ rendező elvét, fókuszát, értelmét és célját – számára ez a viszonyítási pont Jézus lett, a kezdet és a vég, az első és az utolsó.
És akkor a Lélek sugallja neki, hogy ezt a felismerést ossza meg azokkal, akik keresik a lényeget, vágynak a bizonyosság után, akik sejtenek valamit, de még inkább csak a vágyukat tudják megfogalmazni: Mondd el nekik, hogy a világ értelme, célja, akire ők Igeként/Logosként gondolnak – emberré lett!!! Megtestesült!!! Láthatóvá vált!!!
Isten nem mindig cselekszik úgy, ahogy mi várnánk. Zsidónak és pogánynak egyaránt elképzelhetetlen, hogy Isten emberré lesz. Az Ószövetség embere számára képtelenség és blaszfémia, hogy Isten látható és tapintható legyen. A pogány meg badarságnak tartja, hogy a megvetett lélek-börtön béklyóját a szabad Isten magára vegye. De az Úr nem szükséges rosszként tekint a földi élet vándorútjára, hanem az számára a maga alkotásának csúcsa, szeretetének kitapintható és kézzel fogható bizonyítéka. És ő ebben részt akar venni, velünk akarja élni, benne akar lenni – mindhalálig.
Nézz a gyertya fényébe, és képzeld magad a betlehemi születés helyére. A félhomályban megsejtheted a Gyermeket magad mellett, és rácsodálkozhatsz: a végtelen Isten mennyire véges, parányi, sebezhető ember lett. Érted. És azokért is, akik hirtelen eszedbe jutnak a gyertya meggyújtásakor. Mert az Ige testté lett.
Illés Dávid
A szerző Budapest-déli esperes, a Zsinati Missziói Bizottság elnöke.