Az EU tagállamaiban négyből három gyermek él összeházasodott szülőkkel

2011. november 30., szerda

Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat, az EU 27 tagállamáról egy olyan  tanulmányt hozott nyilvánosságra, amelyben az egyháztartásban élőket vizsgálták.

Ezen dokumentum szerint az Európai Unióban élő gyermekek  74 százaléka, vagyis háromnegyede olyan családban él, ahol a szülők összeházasodtak, 14 százaléka csonka családban, míg a fennmaradó 12 százalék élettársi kapcsolatban együtt élő szülőknél nevelődik.

Minden tagállamra jellemző volt, hogy a 18 év alatti gyermekek nagy többsége házasságban lévő szülőkkel lakik egy háztartásban. 2008-ban Észtországban és Svédországban alig több, mint a gyermekek fele élt mindkét szülővel (ez az arány mindkét ország esetében 54% volt), míg Görögországban és Cipruson ugyanez a gyermekek 90 százalékára volt jellemző.

Élettársi viszonyban élő szülőkkel legnagyobb arányban Svédországban, Észtországban, Franciaországban és Szlovéniában éltek a gyermekek. Csonka családban felnövő gyermekek arányát legamgasabb arányát Lettországban és Írországban, valamint Észtországban és az Egyesült Királyságban állapították meg. Több, mint egyötödük ilyen körülmények között cseperedik.

A 27 tagállamban a 65 és az a feletti korú férfiak többsége partnerével együtt, két fős háztartásban él, míg ugyanezen korosztály női tagjait inkább a magányos életforma a jellemzi. Kirívó példát adnak a skandináv országok, ahol az ilyen korú nők több mint fele egyedül él.

2008-ban a férfiak fentebb említett korcsoportjának 60 százaléka élt partnerével, 20 százaléka egyedül, további 20 százalék háztartásában más személyek is éltek: például gyerekek, rokonok, valamint azok házastársai, partnerei. A korosztály nő tagjainak háztartására teljesen más képet adott: 41százalékuk egyedül, 37 százalékuk partnerével élt és 21 százalékának  háztartásában laktak mások is.

Mind a 27 tagállamban a leggyakrabban előforduló életforma a 65 életévüket betöltött  férfiak számára az volt, hogy a partnerükkel éltek egy fedél alatt, míg a nőknél ez csak négy országban: Németországban, Cipruson, Luxemburgban és Portugáliában bizonyult a leggyakoribb jelenségnek. Érdekesség, hogy 2008-ban csupán Hollandiában Németországban és Svédországban volt jellemző a 65 éves és az annál idősebb férfiakra, valamint a velük egykorú nőkre, hogy partnerükkel éljenek egy háztartásban.

A legtöbb tagállamban a 65 éves vagy annál idősebb korosztályhoz tartozó nőkre az volt jellemző, hogy egyedül éltek egy háztartásban. 2008-ban ugyanezen korosztályú nők több mint fele egyedül élt Dániában, Finnországban és Svédországban. A férfiaknál ugyanezt vizsgálva megállapítható volt, hogy Dániában, az Egyesült Királyságban és Svédországban ahol a legmagasabb arányokat produkálták, ott is csak alig több, mint egy negyedükre volt igaz, hogy egyedül éljenek.  

2008-ban a háztartásukat partnerükön kívül más személlyel megosztó együttélési forma leginkább a 65 éves és annál idősebb nőkre Lettországban (46%), Bulgáriában (44%) és Spanyolországban (44%) volt jellemző. A férfiaknál ugyanezen kategóriában a legmagasabb arányokat Spanyolországban (41%), Lettországban (40%) és Görögországban (39%) találták.

Forrás: www.protestantnews.eu

Fordította: Povodor Judit

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.