Az egyházi felsőoktatás jövőjéről tanácskoztak

2012. július 28., szombat

A Coetus Theologorum a Kárpát-medencei teológiák közötti párbeszéd kötetlen fóruma, melyet idén július 25-28. között Sárospatakon tartottak meg.

A budapesti, a debreceni, a sárospataki, a pápai, a kolozsvári és a komáromi református lelkészképző intézmények professzorai a XXI. századi lelkészképzésről, illetve az egyházi jövőképről tanácskoztak, de esett szó teremtés-, természet- és ökoteológiáról is.

Hitelesség, integráció, istenélmény

Németh Dávid, a Károlyi Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője kifejtette: a lelkészképzésben hangsúlyt kell helyezni arra, hogy a végzett hallgatók hitelesen képviseljék az evangéliumot és az egyház ügyét, mert csak így szerezhetnek tiszteletet és megbecsülést maguknak. Véleménye szerint a jelenlegi gyülekezeti struktúrák átalakítására is fel kell készíteni a hallgatókat, hiszen azok főként az idősebb generációt szolgálják, a fiatalokat viszont egészen más rendszerrel lehet integrálni a gyülekezetbe.

Olvassák el Kojsza Péter tudósítását a Tiszáninneni Református Egyházkerület honlapján.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió