A zene és az ének a maga természetességével van jelen az ember életében – nemcsak szólásra nyílhat a száj, hanem dalra is fakadhat a lélek. S valóban nem kell semmit tenni, csak énekelni. Nemcsak az írás jegyezheti le a képzeletet, hanem a hangjegyek is visszaadhatják egy-egy ihletett ember szívének dallamát. Erre csodálkozhattunk rá újra, amikor június 28-án a Tiszaszalkai Református Templomban 19 órai kezdettel a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközségből érkezett Éden Zenekar koncertjének részesei lehettünk.

Csodálatos találkozása volt ez a természetes énekhangnak és a hangszerek sokszínű hangzásának, mely a maga harmóniájában Istenről zengett dicséretet. Jól és kevéssé ismert keresztyén ifjúsági énekek csendültek fel, illetve egy-egy református énekeskönyvből vett dicséret szólalt meg új hangszerelésben. A zenekar előadása nem attól volt magával ragadó, hogy fényeffektusok kísérték volna, illetve erőteljes hangerő adott volna nyomatékot a megszólaló zenének. A hallgatóságot a koncert egyszerűsége és természetessége ragadta magával. Amit ott láttunk és hallottunk, az a lélek hitvallása volt Istenről.
Bár el kell mondanunk, hogy a zenekar eredetileg komoly erősítő-berendezésekkel érkezett, szándékuk szerint koncertélménnyel is megajándékozva a hallgatóságot. Ám egy délutáni zivatar a technikájuk jelentős részét használhatatlanná tette, s nem maradt más csak néhány hangszer és a csodálatos emberi hang. Isten gondviselése folytán azonban a kevesebb több lett, többet adott – áhítatosságot, könnyedséget, hitelességet és közvetlenséget. Aki ott volt, nem egy színpadi előadás részese lehetett, és nem csupán egy lenyűgöző koncert hangulatát vihette haza magával, hanem Krisztus követeinek áldott szolgálatát, gyönyörű énekük hitvallását – aminek középpontjában az őket elhívó Isten volt.
Szolgálatuk a jelenlévőket csak abban erősíthette meg, hogy örömöt és békességet hoz az ember életébe, ha Istenre bízza magát. A húsz fős zenekart vezető ifjúsági lelkipásztor, Széles Csongor saját, személyes életének bizonyságán keresztül egyszerű szavakba öntve – könnyeket csalva a templomban lévők szemébe – mondta el, hogy neki milyen nagy erőt jelentett a nehéz órákban az Istenbe vetett hite, a Vele való közössége.
Mint minden istentisztelet, ünnepi esemény, színházi előadás vagy éppen koncert elé várakozással tekint az ember, úgy sokféle váradalom lehetett az Éden koncert hallgatóságában is – bizonyára volt, aki egy kis kikapcsolódásra vágyott, egy kis fényre a borongós napok után, egy kis élményre az egyhangúság között, tiszta és egyszerű hangra a hamis és kétségbeejtő hangok zűrzavarában, vagy éppen Isten magasztalására az embert piedesztálra emelő világban. S egyetlenegy szív vágya sem maradt betöltetlen – mindenki megkapta, amit áhított. A legszebb ajándéka a koncertnek mégis az volt, hogy a zenekar tagjain keresztül Isten szólított meg, és a Szentlélek jelenléte által megrezegtette a mi lelkünk húrjait is. Koncz Zsolt tiszaszalkai lelkipásztor köszöntőjében elmondott kérése, hogy legyen hang, amely mindenkit megszólít, Istennél meghallgatásra talált. S az általa idézett Ravasz László szavait, miszerint "Az ember elindul, ahova akar. De oda jut, ahova Isten akarja" pozitív előjellel élhettük meg, Istentől való áldással és lelki útravalóval.
A koncertre visszatekintve elmondhatjuk, és ráillőnek tarthatjuk azt, amit korábban egy orgonaművész, Mali Katalin fogalmazott meg: "Zene csak egy van, tiszta és igaz. Mindegy, hogy milyen hangszeren szólaltatja meg valaki, ha hisz benne és megéli. Amikor a zene megszólal, megnyílik számunkra az, ami előttünk volt, bennünk, fölöttünk és közöttünk van, és utánunk is lesz. A zene oda röpít minket, ahová mindig is vágytunk, magunkhoz, egymáshoz, az Isten tenyerére."

Románné Tóth Julianna, lelkipásztor (Záhony)