A Harangszó októberi első számából

2010. október 04., hétfő

altNégyoldalas melléklettel jelentkezik és egyebek mellett az idén ötödjére megszervezett Kántorképző Tanfolyamról is ír a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja.

 

Két egyházkerület – Királyhágómellék, Tiszántúl – összefogásával jött létre a partiumi reformátusok idei presbiterkonferenciája. A Várad-rogériuszon tartott kétnapos rendezvényt ezúttal az egyháztörténelmi előadások határozták meg – derül ki a lap címoldalas tudósításából. Ugyanott Bányai László jegyzi vezércikkét, A törvényről címen.

A Mementó rovat az aradi vértanúkra emlékezik, kivégzésük előtt elhangzott utolsó mondataikkal.

Az idén ötödjére megszervezett Kántorképző Tanfolyamról és az öt év tapasztalatairól számol be az Éneklő egyház rovatban a főszervező: Orosz Otília Valéria.

A lap ifjúsági rovatában ezúttal az arad-belvárosi és a várad-csillagvárosi ifjak tudósítanak nyári rendezvényeikről.

A Mozaik-oldalon Zodiákusok és horoszkópológia címen folytatódik Boros J. Attila sorozata, míg Csirák Csaba Szilágyi Domokos családi levelezése címen ajánl olvasnivalót. Egykori iskolatársak találkoztak Zsibón, konfirmációjuk 52. évfordulóján – derül ki Széll Katalin hangulatos írásából.

A Harangszó Református élet rovata négyoldalas melléklettel jelentkezik, melyben bemutatkozik szilágyballai gyülekezet. Emellett Jakó Sándor Zsigmond az idei nyúzóvölgyi népünnepélyről, míg Tóth Zsigmond két hegyközi gyülekezet felvidéki kirándulásáról számol be.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja megrendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban. A lap a világhálón a harangszo.blogspot.com címen olvasható.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.