„A Csillagpont a mienk”

2013. július 12., péntek

Bulival, Esti Kornél-minikoncerttel egybekötött sajtótájékoztatót tartottak a Csillagpont szervezői a Dürer Kertben, ahol az is kiderült, mitől más a magyarországi fesztiváldömpingben a Református Ifjúsági Találkozó.

Eddig 3100 regisztráltja van az idén 10 éves Csillagpont Református Ifjúsági Találkozónak, melyet Bodajkon rendeztek meg először 1300 fiatal részvételével. A jubiláló, kétévente tartott fesztivál szervezői a sajtótájékoztatót a budapesti Dürer Kertben szervezték meg július 11-én, ahol az Esti Kornél zenekar is fellépett és Csákai Isti dj szórakoztatta az újságírókat és a vendégeket.

A zenei programok előtt a találkozó szervezői és résztvevői adtak tájékoztatást a július 23-án kezdődő ötnapos rendezvényről Mészáros Kata moderátor kérdéseire. Az idei Csillagpontot – becenevén CSP-t – Mezőtúron, izgalmas és retro környezetben: az egykori mezőgazdasági főiskola területén tartják meg.

„Legyél, aki vagy!" – ez az idei találkozó mottója, mely arra utal, hogy az identitás áll az előadások, kiscsoportos beszélgetések és más programok középpontjában. „A mai srácok mindenhonnan, minden csatornából megkapják, hogy milyenek, hogy kik legyenek. Az egyház sokszor a háttérben marad, mi viszont Mezőtúron utánajárunk ennek." – mondta ifj. Csomós József református lelkész, a fesztivál főelőadója, hozzátéve, hogy „a fiatalok itt nem válaszokat fognak kapni, de sokat tettünk, ha úgy mennek haza, hogy lesznek kérdéseik".

Az mr2 Petőfi Rádió minden nap élőben fog bejelentkezni a helyszínről – tudtuk meg a kötetlen, jó hangulatú sajtótájékoztatón. Horváth Gergely könnyűzenei szerkesztő-műsorvezető elmondta, hogy az értékelvűség miatt vesznek részt az eseményen. Hittől függetlenül olyan értékeket közvetít a CSP, amire mindenkinek szüksége van. „Kerülhet-e Jézus egy mondatba a rock'n'rollal?" – tette fel a kérdést. „Dalról-dalra keresni fogjuk a választ és a Csillagponton való részvétellel még beljebb leszünk".

Endrei Dávid, a fesztiválon fellépő, partyzenét játszó Brains együttes basszusgitárosa megosztotta előfeltevését, hogy arra számított: a reformátusok zártabb közösség. Ellenben „meghívtatok minket, és nagyon jólesett a megkeresés". Ugyanezt fejezte ki Lázár Domokos, az Esti Kornél gitárosa-vokalistája. „Meglepődtünk és örültünk, hogy kíváncsiak vagytok a fiatalok által kedvelt zenénkre" – mondta a mezőtúri banda tagja.

Az idei Csillagpontra 900 önkéntes jelentkezett, azaz minden harmadik ember hozzátesz majd ehhez a találkozóhoz. „Ez az, ami kitapintható. A találkozót fiatalok rendezik fiataloknak, és nem cégek adják fiataloknak, ettől teljesen különleges. Nem arról szól, hogy minden tökéletes, hogy minden a helyén van, hanem, hogy a mienk, mi csináljuk magunknak." – mondta Szontágh Szabolcs református lelkész, a CSP szevezői stáb összefogója.

„A Szentírásban Jézus azt mondja: 'Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gondosztól' (Jn 17,15) Az Istennel való kapcsolat nem azt jelenti, hogy milyen ruhát nem vehetek fel, hanem azt, hogy helyrezökken az életem" – osztotta meg Szontágh Szabolcs az érdeklődőkkel. „Gyertek el a találkozóra, tegyetek minket próbára és találjatok rá a saját utatokra Istennel."

reformatus.hu
Fotó: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.