Ismét egységünnep Debrecenben

2014. május 14., szerda

Május 23–25. fesztiválhétvége lesz a református egyházban. Budapesten a már hagyománnyá vált háromnapos zenei fesztivál ünnepli a református egységet, Debrecenben pedig egynapos nagytalálkozó keretében emlékeznek a 2009. évi alkotmányozó zsinatra annak ötödik évfordulóján. Tarr Zoltán zsinati tanácsost most az utóbbiról kérdeztük.

Hány látogatót várnak Debrecenbe?

Tíz-tizenkétezer főt szerte a Kárpát-medencéből és a diaszpórából. Erdélyből két héttel a találkozó előtt már kétezer, Kárpátaljáról ezer jelentkezőről tudunk, számos busz érkezik majd a Felvidékről, és egy-egy buszt biztosan indítanak a vajdasági és horvátországi testvéreink is. De nem a számok bűvöletében élünk, hanem arra törekszünk, hogy az emberek újra átélhessék azt, hogy mi, magyar reformátusok, éljünk a világ bármely pontján, összetartozunk.

Milyen programokkal várják a résztvevőket a május 24-i debreceni Egység Fesztiválra?

Délelőtt tízkor a Nagytemplom előtt rövid ünnepélyes megnyitóval tekintünk vissza az elmúlt öt évre, majd két színpadon kulturális produkciókra kerül sor, amelyeket a részegyházak javaslatai alapján hívtak meg a szervezők. A Nagytemplomban egyházzenei koncertek, a Kistemplomban elcsendesedésre alkalmas liturgiai alkalmak várják majd az ünneplőket. Az egyházi szervezetek, intézmények, kiadók is bemutatkoznak, egy interaktív kezdeményezés pedig azt mutatja be majd az érdeklődőknek, hogy a református egyház mit tesz az emberekért, miként van jelen bölcsőtől a sírig az életükben. A program négy órakor a Nagytemplom előtti téren úrvacsorás istentisztelettel zárul. Azt reméljük, olyan felemelő alkalom lesz ez, amely valóban feltölti az ott lévőket, és lehetőséget ad az Isten rajtunk véghezvitt csodáiért való hálaadásra.

"Legyenek láthatóvá tetteid." A Magyar Reformátusok VII. Világtalálkozója keretében megvalósuló fesztivál jelmondatával is ezekre a csodákra akarják felhívni a figyelmet?

Az egyház feladata egyrészt, hogy az Isten cselekedetei felismerésében segítse a világot, másrészt a békesség és a boldogság, a nehézségek megoldási lehetőségeinek megtalálásában kell segítenie az embereket. Fontos hangsúlyozni, hogy nem valami ellen és nem is valamilyen különleges közéleti ügy mellett jövünk össze, hanem a számunkra legfontosabb ügy, Jézus Krisztus evangéliumának ünneplése és továbbadása miatt. Ezt hivatott kifejezni a fesztivál jelmondata.

Megtörtént már a Magyar Református Egyház öt évének a kiértékelése?

Többféle visszatekintés is készül, például a Kálvincsillag című közös újság hasábjain, de szó lesz erről az időszakról nyilván a Kárpát-medencei egyházmegyei és egyházkerületi elnökségeket tömörítő Generális Konvent július 10-i sepsiszentgyörgyi ülésén is. Az Egység Fesztivál zárónyilatkozata is bizonyára visszatekint majd az eddig megtett útra.

Ha önt kérnénk egy gyors értékelésre, mit emelne ki ebből az időszakból?

Sikerült több területen is olyan magától értetődő közösségre jutni, amely alapvetően átformálta az egyház életét. Ha szervezetileg nem jött is létre egység, lelki közösségünk még tovább mélyült. De hogy néhány konkrétumot is említsek: folyik az istentiszteleti rendtartás reformja, a közös énekeskönyv szerkesztése és a választási rendszer egységesítése is. Már működik az egységes lelkészképesítés rendszere, és tavaly elkészült a Heidelbergi Káté közös fordítása is, amely a Szentírás után a legerősebb kifejezése összetartozásunknak. 

Közös részvétel. A szervezők bátorítják a gyülekezeteket, hogy összefogva, és ha tehetik, a testvérgyülekezeteikkel együtt vegyenek részt a debreceni Egység Fesztiválon. Ez az esetleges szállásigények megoldásában is segíthet, de az egész hétvégére szervezett közös programokkal akár a testvérkapcsolatok erősítéséhez is hozzájárulhat. A tudnivalókról többet a vilagtalalkozo.reformatus.hu oldalon olvashatnak.

Kiss Sándor
Fotó: Sereg Krisztián
Megjelenik a Reformátusok Lapja következő számában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.