Sajtótájékoztató a Kálvin-szobor alatt

2014. március 07., péntek

Ifj. Hegedűs Loránt részt vett az ellene a 2013. november 3-i Budapest-Szabadság téri Horthy-szobor avatás kapcsán indult fegyelmi eljárás határozathirdetésén, majd a Kálvin téren értékelte a történteket.

A Budapest-Szabadság téri lelkész, mivel méltatlannak ítélte az ellene folyó eljárást, nem vett részt a fegyelmi vétség megállapítására irányuló egyházi bírósági eljárás két tárgyalási napján, a határozat kihirdetésére viszont családjával együtt érkezett. Több mint száz gyülekezeti tag és szimpatizáns kísérte el őket a Kálvin térre, a Budapest-Északi Református Egyhámegye esperesi hivatalába. Sokan be sem fértek a terembe. A feszült légkörben kihirdetett elmarasztaló ítélet után a református lelkész rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a téren álló Kálvin-szobor előtt.

Mielőtt megkezdte volna az ítélet értékelését, előbb az ítélethirdetés alatt felgyülemlett indulatokat kellett csillapítani. A kevés hely miatt tumultus alakult ki az esperesi hivatalban, ami feszültségekhez vezetett a lelkészt támogató csoport és az újságírók között. Az operatőrök nehezen fértek el a tömegben, a résztvevőket pedig zavarták a világi médiumok kamerái. A feszültség többször éles szóváltáshoz vezetett az épületben, majd a téren is. A bekiabálások és az indulatos megjegyzések nem kímélték a jogtanácsost, a panaszost, a bírókat, az újságírókat és ifj. Hegedűs Lorántot sem. A lelkipásztor szerint egyik lányát verbális inzultálta az egyik operatőr. Ezért a sajtótájékoztató csak azután kezdődött el, hogy az operatőr bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott.

Ifj. Hegedűs Loránt úgy nyilatkozott, ügyvédjével, dr. Nemes Árpáddal akkor tudnak érdemben reagálni a határozatra, ha elolvassák annak részletes indoklását. Azt viszont előre bocsátotta, hogy az eljáró bíróságnak szerinte Szabó István dunamelléki püspök – médiabefolyás hatására – született nyilatkozata miatt kellett megállapítania a fegyelmi vétséget. Mint mondta, nem sikerült bizonyítani a szoboravatás vagy az istentisztelet pártpolitikai jellegét, azt pedig visszautasította, hogy prédikációjának felhangját minősítsék. A református lelkész visszautasította az antiszemitizmus vádját is, példaként említette, hogy a gyülekezetének tagja egy holokauszt-túlélő leszármazottja is. „Mindig felmentettek, most is ez lesz a vége" – nyugtatta meg híveit a Szabadság téri lelkipásztor.

„A jogtanácsosi beadványhoz képest mértéktartó ítélet született" – mondta Nemes Árpád. A panaszlott ügyvédje szerint sérültek az eljárási szabályok, nem világos például, hogy hivatalból vagy Csepregi Botond panaszára indult eljárás az ügyben. Csepregi Botond panaszát a bíróság január 30-i első ülésén összevonta a hivatalból indult fegyelmi eljárással. Szót kapott a gyülekezet gondnoka mellett Gaudi-Nagy Tamás jogvédő, jobbikos képviselő is, aki – mint kiderült, Morvai Krisztina európai parlamenti képviselővel együtt – nyomon követte a fegyelmi eljárást, támogatásáról biztosította és tanácsokkal látta el a lelkészt. Szerinte ez az ítélet felér egy győzelemmel, a bíróság ugyanis „nem mert szembe menni a közösség erejével, és ez az erő a kulcsa annak, hogyan foglalhatjuk vissza hazánkat".

Zárásként Hegedűs Loránt megköszönte a tanúknak, gyülekezete gondnokainak, családjának és valamennyi szimpatizánsnak a támogatást. A rögtönzött sajtótájékoztató végén az egybegyűlt tömeg elénekelte a Himnuszt és a Székely Himnuszt.

Feke György

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió