Sikeres volt a VII. Református Jótékonysági Bál

2014. március 04., kedd

3 millió 600 ezer forint gyűlt össze a február 28-án megrendezett VII. Református Jótékonysági Bálon, amelyen több mint háromszázan vettek részt. A bál teljes bevételével idén az Erdélyben található Kőhalmi Szórványdiákotthont támogatja a Tiszántúli Református Egyházkerület.

Az eseményen a támogatott intézmény vezetője Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye esperese és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, valamint a tavalyi támogatott intézmény képviseletében Zán-Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke mellett részt vett Mága Zoltán hegedűművész is, aki 2 millió forint értékű cipő adományt ajánlott fel a Kárpát-medencében, határainkon túl élő hátrányos helyzetű gyermekeknek, így a Szórványdiákotthon lakóinak is.

Az otthon célja a román nyelvet nem ismerő székelyföldi gyermekek és az anyanyelvüket nehezen beszélő délerdélyi magyar gyermekek beiskoláztatása, egy hiteles ökumenizmus megélése és családi közösség megteremtése a család nélkül nevelkedőknek. A bentlakásban jelenleg 46 gyermek él és mintegy 110 diák ingázik az iskola és a lakóhelye között. A gyermekek többsége délerdélyből és székelyföldről érkezik az otthonba, amely állami támogatást nem kap. Pályázati pénzekből, támogatásokból, adományokból tartja fenn magát. Nagy álom, hogy bővülhessen a kollégium néhány szobával, hogy kialakíthassanak egy nagyobb könyvtárat, egy orvosi rendelőt, és hogy a diákotthon meglévő épületeit felújítsák. Ezen célok eléréséhez nyújt segítséget a VII. Református Jótékonysági Bál bevétele.

A Tiszántúli Református Egyházkerület minden évben határon túli intézményeket támogat a befolyt összeggel. Tavaly több mint háromszáz résztvevő és adományozó három és félmillió forinttal segítette a kárpátaljai fogyatékkal élő gyerekeket.

Buzás Borbála

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió