A sérült emberek gyakori gondolatmenete, hogy Isten büntetése a fogyatékosságuk. A vakok közül is sokan vélekednek így, de volt valaki, aki nem félt a nehéz kérdésektől, „belecsapott a lecsóba" és a legégetőbb lelki sebeket is Isten elé vitte. Jakab Miklós egy életen át vállalta a vakok és siketek lelkigondozását, ismerte a Braille-írást és jelnyelven is prédikált a hallássérülteknek.

– Szelíd, türelmes ember volt Miklós bácsi – emlékezett vissza Szluka Lídia, aki hittanórákra járt Jakab Miklóshoz. Tűz áradt belőle, amikor az evangéliumot hirdette, és nem félt a vakság témájától, pedig ettől a mai napig is sokan ódzkodnak, talán mert nem akarják megbántani a vak embert. Miklós bácsi azt vallotta, hogy az élet minden területét, így a vakságot is Isten elé kell vinni, hogy segíteni tudjon.

Csak az tudja elfogadni

Minden fogyatékkal élő ember felteszi a kérdést: miért pont én? Ha létezik Isten, miért hagyta, hogy vak legyek? – folytatja Szluka Lídia.

– Miklós bácsi erre Jézust idézve azt mondta, hogy nem azért lettünk vakok, mert mi vagy a szüleink vétkeztek volna. A vakság azért van, hogy nyilvánvalóvá válhasson Isten dicsősége, ami számos dologban megnyilvánulhat, nemcsak abban, hogy meggyógyítja a vak szemét. Ettől sokkal nagyobb az ő tárháza. Isten mindenben az emberi gondolkodás felett áll. Csak az tudja elfogadni a fogyatékosságát, akit Isten megvilágosít.

Ne sajnálkozz, segíts

Lídia hozzátette: a vak emberek nem szeretik, ha sajnálkoznak rajtuk, ez Jézus szerint sem jó módszer. Annyi vágyuk van, hogy a vakok is megkapják ugyanazokat az esélyeket, mint a látók. Elég, ha szeretettel és odafigyeléssel fordulnak hozzájuk. A valódi, értő segítés könnyen megtanulható.

Sok igazságtalanság

Jakab Miklós neve emlékeztesse a későbbi nemzedékeket arra, hogy van az egyház életének egy sajátos szolgálati területe, ahol sok igazságtalanság halmozódik fel – mondta a megemlékezésen a dunamelléki református püspök. Szabó István úgy fogalmazott: sok kérdés, igazságtalanság, megfosztottság, lelket gyötrő valóság van abban, amikor valaki nem lát vagy nem hall, az emberi élet teljességének valamelyik részét nem birtokolja.

– Akik megismerik Krisztust, úgy kezdenek el látni, ahogyan Isten akarja, hogy lássunk. Bár a földi élet valóságában mindannyian különbözünk egymástól, vannak látók és vakok, fürge járásúak és bicebócák, hallók és siketek, de mikor megismerjük Jézus Krisztust eltűnnek a különbségek, létezik az életnek egy másik dimenziója is – tette hozzá.

Jakab Miklósról szólva a püspök azt mondta: Jakab Miklós testvérünk szívét és lelkét eltöltötte az emberiesség, eszköz volt mások számára. Azért tudta nehéz szolgálatát egy életen át teljesíteni, mert tudta, hogy akiknek szolgál, azok az Isten előtt teljesen egyenlők.

Mindenkinek mindenné

Fónagy Miklós esperes megemlékezésében arról beszélt, hogy Jakab Miklós elfogadta Istentől a küldetését, hogy a sérült emberek segítője, lelkipásztora legyen. Életében megvalósult az ige: „mindenkinek mindenné lettem." Ez az ige került az emléktáblájára is. Jakab Miklós tíz évvel ezelőtt hunyt el, 90 évesen.

Fekete Zsuzsa/parokia.hu
Fotó: Vida Szabolcs