Ima és tüntetés a kollégiumért

2012. augusztus 27., hétfő

Ökumenikus imádságot tartanak szeptember elsején a szegedi dómban. Magyarországi evangélikusok, katolikusok és reformátusok csatlakoznak ezzel a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni tiltakozáshoz.


Bölcskei Gusztáv református, Fabiny Tamás evangélikus és Kiss-Rigó László katolikus püspök is részt vesz majd azon az ökumenikus istentiszteleten, melyet a sepsiszentgyörgyi tüntetés napjára szerveztek. Szeptember elsején délután négy órára a szegedi dómba várják azokat, akik imádságukkal akarnak csatlakozni az erdélyi városban tiltakozókhoz. Az összehívott tüntetés oka egy 2012. júniusi bírósági döntés.   

A második világháború után államosított intézmény épületegyüttesét 2002-ben kapták vissza a reformátusok, de a visszaszolgáltatással nem mindenki volt elégedett. Hosszú pereskedés után idén a bíróság visszavette a kollégiumot az egyháztól állami tulajdonba, s az egykor eljáró bizottság két magyar tagját letöltendő, a harmadik, román tagot felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Veszélyes precedens

A történtek ellen Romániában és külföldön is tiltakoztak, az erdélyi magyar történelmi egyházak közös nyilatkozatot adtak ki. Az Erdélyi Református Egyházkerület Közgyűlésének és a Romániai Református Egyház Zsinatának állásfoglalása szerint az ingatlant a református egyháztól vették el, így törvény szerint az egyházat illeti. Szerintük a bizottság tagjait hamis vádak alapján ítélték el. De nemcsak emiatt elégedetlenek, attól félnek ugyanis, hogy a román kormány a régóta húzódó visszaszolgáltatási folyamatot akarja megszakítani.

Véleményük szerint a Székely Mikó Kollégium ügyében született döntés veszélyes precedenst teremthet. „Úgy tekintjük, hogy ami jelenleg Romániában az igazságszolgáltatás terén történik, az az Egyház, a magyarság és a jogállamiság elleni durva támadás, egyben az Európai Unióban élő polgárok elleni vétség" – áll a Romániai Református Egyház Zsinatának júliusi állásfoglalásában.

„Tudatában kell lennünk annak, hogy milyen sok következménye lehet ennek a visszaállamosításnak. Az egyház kötelessége kiállni ebben a kérdésben, arra buzdítunk mindenkit, hogy csatlakozzanak hozzánk az Igazság Napján” – fogalmazott Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese. Ezért az Erdélyi Református Egyházkerület is részt vesz abban az aláírásgyűjtésben, mely a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi tüntetésben csúcsosodik ki. 

Feke György

Olvassa el az Erdélyi Református Egyházkerület Közgyűlésének, a Romániai Református Egyház Zsinatának és az erdélyi magyar történelmi egyházak állásfoglalásait

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.