A lelkigondozói bölcsesség fontosságát hangsúlyozta a lelkészek házassági, családi kríziseivel és válásaival kapcsolatban Szarka Miklós, a Házasság- és Családsegítő Szolgálat vezetője. A lelkész-családterapeuta szerint az elvált, vagy válsággal küszködő lelkipásztor gyülekezeti megítélését nagyban befolyásolja a krízis előtti kapcsolata a közösséggel, a folyamat rámutathat Isten-kapcsolata gyengeségére is, a trauma pedig nem egyszer vezet a hivatás elhagyásához. Szarka Miklós szerint jelenleg nem létezik az elváltak kielégítő utógondozása, amire viszont nagyon nagy szükség lenne.
Sokakban az első kérdés, ami felmerül egy lelkészválás kapcsán, az a hitelesség elveszítése, gondoljunk csak egy esküvőre. Hogyan ad össze úgy párokat egy lelkész, ha ő maga fogadalmát nem teljesítette? „Nemcsak a házassági fogadalomtétel nyomán bukhatunk meg, és vizsgázhatunk rosszul hűségből, hanem az életünknek vannak egyéb más fiaskói és kudarcai is – véli Szarka Miklós lelkész-párterapeuta, aki a Magyarországi Református Egyház Házasság- és Családsegítő Szolgálatának vezetője is. – Én nem tartom feltétlenül bukottnak az elvált lelkészt, különösen akkor nem, hogyha a párja hagyta őt el.”
Maga a válás is elég szenvedés
A lelkész-párterapeuta ismer több olyan lelkipásztort, akinek mintaszerű volt az élete, csak szerencsétlen volt a párválasztása. „Láttam olyan lelkipásztort, aki nagy keresztként hordozta a nem sikerült házasságát, vagy a testileg, lelkileg sérült házastársát. Isten így tette ennek a lelkipásztornak az életét hitelessé.”
A lelkipásztorok válása járhat súlyos következményekkel is: egyes esetekben a hivatása gyakorlásától is eltilthatják, egyházi szakzsargonban ezt úgy nevezik: elveszti a palástját. Ha egy lelkészházaspár úgy válik el, hogy nem nyúlik el a válási folyamat, ha nagyon kevés feszültséget és rombolást okoz az adott gyülekezetben a lelkészházaspár válása, akkor Szarka Miklós szerint meg kellene gondolni, hogy az elvált feleket ilyen ítélettel sújtják.
„Pusztán az a tény, hogy nekik el kellett válniuk és nagyon sok érzelmi, és egzisztenciális feszültséggel nagyon sok szülő-gyermek feszültséggel kellett szembenézniük, elég nagy szenvedés számukra. Jóllehet manapság sokkal többen válnak el, mint ahány családi vállságot kezelni lehetne."
A parókia falain túl
Vannak azonban olyan lelkészválóperes folyamatok, amelyek elnyúlnak, és sokáig húzódnak. Ilyenkor a felek embereket, támogatókat gyűjtenek maguk mellé, pártokat alakítanak, és ez a gyülekezetben végzett rombolás ugyanolyan – ha nem nagyobb – tragédia, mint a válás maga. Szarka Miklós ebben az esetben a gyülekezetből való távozást látná járható útnak – ha mindketten lelkészek, mindkettőjüknek. „De receptek nincsenek. A felelős döntéshozók egyéni mérlegelése, és az Isten színe előtti tusakodás sorsdöntő lehet” – tette hozzá a lelkész-családterapeuta.
A gyülekezet viszonyát elvált lelkészéhez döntően meghatározza, hogy a lelkipásztor milyen minőségű ember volt előtte és milyen minőségű szolgálatot végzett, valamint, hogyan zajlott a válási procedúra. Ha a válás kigyűrűzik a parókia falain túl, az nagyon sok hitben kiskorú, vagy hitben el sem indult embernek okoz elakadást. Mindazokra hatással van, akik ezekre az emberekre előzőleg felnéztek, és ezektől az emberektől lelkileg, vagy etikailag függenek.
„Rendkívül nehéz ezekben az esetekben generális törvényeket hozni, az egyház egyelőre nem nagyon tud mit kezdeni az elvált lelkészeivel. Az nem lehet megoldás, ha egy egyházmegye nem fogad elvált lelkészt, vagy ha elválik egy lelkésze, azt áthelyezteti. A szabályrendeletekből általában mindig hiányzik a lelkigondozói bölcsesség, és egy adott válsághelyzet differenciált mérlegelése. Fontos a helyzet egyéni megítélése, ami annak az egyházkormányzónak a feladata, akinek a hatásköre alá tartozik az illető. Külön kell vizsgálni az egyes eseteket; mert minden történet más.”
Válás és Isten-kapcsolat
„Sok mindent befolyásol, hogy a lelkésznek milyen mély volt az Isten-kapcsolata a krízis előtt. Ha erős volt, akkor ez a kapcsolat sokkal jobban mozgósítható válságok idején. Aki nem hitre jutott ember, nem tért meg és nem született újjá, ott nincs Isten-kapcsolat és nincs mire apellálni – mondja Szarka Miklós, aki hozzáteszi, a lelkészek ezen a téren sem egyformák. – Sajnos előfordul, hogy lelkészek kapcsolati kríziseinél nem érzékelem, hogy lett volna előzőleg kapcsolata Istennel. Ebből kifolyólag nem rendelkezik Istentől érkező tartalékenergiákkal sem, amelyek a válságban mozgósíthatóak lennének. Azoknál, akiknek tartósabb Isten-kapcsolatuk volt és van, könnyebben elő lehet hívni ennek a kapcsolatnak a pozitív emlékeit. Isten ugyanúgy kegyelmes Isten, ahogy eddig is az volt.”
Arra a kérdésre, hogy érezheti-e egy lelkész, hogy válásával csalódást okozott Istennek, a lelkész-párterapeuta érdekes választ adott.
„Igen, érezheti, hogy csalódást okozott, de azt még inkább, hogy Isten elhagyta őt. Ez akkor fordul elő, ha a személyiség és az életkor növekedésével a hit nem növekszik. Az ilyen lelkész gyermekkori Istenhitében megrekedt, és ez nem mozgósítható nagy krízisekben. Csak arról tudnak, hogy Jézus bennük van, de arról nem, hogy ők Jézusban vannak. A bajban elkezd zsugorodni a Krisztus-képük, és Jézus fikcióvá válik.”
Nem egyszer előfordult már az is, hogy a hivatás felszámolását jelentette a válás. A lelkész nem tudott a szószékre állni a krízis után, mely nemcsak a házasságát érintette, hanem egy olyan egzisztenciális válságba torkollott, ami a hivatás elvesztését is jelentette.
Mi lesz a gyerekekkel?
Számos esetben a lelkészek válásainak a gyerekek is részesei, akik tünethordozókká válnak. Ebben a vonatkozásban a lelkészgyerekek azért sajátosak, mert ők értéket hordozó és értéket közvetítő szülők részéről kapják a hirdetett értéket cáfoló viselkedést. Ezekben a gyerekekben egy ilyen krízis sokkal nagyobb rombolást okoz, mint mások esetében, ahol ez értékekre nem helyeződött olyan nagy hangsúly. A lelkészgyermekek sokkal jobban megsínylik a szüleik válását, mint a világi pályán dolgozó szülők gyermekei. Jóllehet a „válási tünetek” hasonlóak valamennyi gyermeknél.
Utógondozás és prevenció
Felvetődik a kérdés: ha nem sikerül megmenteni a házasságot, mi lesz az elvált felekkel, főképp, ha egyikük nem is akart elválni. Létezik számukra utógondozás?
„Nem rendelkezünk ilyen segítő intézménnyel, amely segítené az elváltak utógondozását – hívta fel a figyelmet erre a problémára Szarka Miklós. – Kezdeményezések már vannak, és én ezeket támogatom. A fontos, hogy ezt hiteles emberek csinálják, olyanok, akik hasonló kríziseken már keresztülmentek és Isten segítette ki őket, de közben hitelesek maradtak az egyházi közéletben, sőt még saját volt szeretteik számára és hitelesekké váltak az idők folyamán.
Pedig az utógondozásra nagy szükség lenne, még nagyobb pedig a már említett prevencióra.
„Húsz éve végzem ezt a szolgálatot, az utóbbi tíz év alatt 40-50 lelkész házaspár és család keresett fel az első tíz évben közel sem kerestek meg ennyien. Mondhatjuk, hogy növekedő tendencia, a világ hozza magával, az eldobhatóság itt is megtalálható, de tehetünk is ellene. Ugyanakkor meg kell jegyeznem – zárta gondolatait Szarka Miklós. – Nem kevés hiteles lelkipásztor-házaspár és család élete jó minta és hiteles, sokan küzdik meg hitelesen szolgálatuk 30-40 évét, de krízisekkel, ’életviharokkal’ Isten őket is meglátogatja. A 'pálmák teher alatt nőnek' – ez mindnyájunkra vonatkozik.”
Fodor Zsófia
A lelkészválásokkal kapcsolatos korábbi írásainkban Szathmáry Béla egyházjogász a lelkészek válásának egyházjogi szempontjait és következményeit taglalta, Szarka Miklós lelkipásztor a lelkészek magánéleti kríziseire, és kezelésének fontosságára hívta fel a figyelmet.