Isten még mindig szól

2011. július 04., hétfő

Képzeld el, mi minden lehetséges! Ezzel a mottóval vette kezdetét az MRE testvéregyházának, az amerikai Krisztus Egyesült Egyházának (UCC) fesztiválszerű zsinata a floridai Tampában. A zsinaton az európai partneregyházakat Ódor Balázs, a Református Egyházak Világszövetségének európai alelnöke, az MRE külügyi irodavezetője képviseli.

Amerika egyik legprogresszívebb, legsokszínűbb és legbefogadóbb egyházi közössége, a Krisztus Egyesült Egyháza 1957-ben jött létre a református, evangelikál és kongregacionalista egyházak egyesülésével. Az egyház közel ötezer-háromszáz  gyülekezetet magába foglal, több mint egymillió tagot számlál és évente harmincezer taggal növekszik. Az egyetlen nem geográfiai alapon szerveződő kerületeként az egyik amerikai magyar református egyházat (Calvin Synod) is tagjai között tudó egyház július 1-5. között tartja kétévente egybehívott zsinati ülését. A több száz fiatal önkéntes bevonásával zajló zsinatnak minden alkalommal egy másik kerület ad otthont, ami kiváló alkalmat jelent a helyi egyházközségek bevonására és megerősítésére.

Zsinat fesztiválos lendülettel

altA 28. országos zsinat az utóbbi két év alatt született 78 gyülekezet ünneplésével kezdődött. A rendhagyó és hagyományos istentiszteleteken majd ötezer ember vesz részt. Ez, illetve a zsinat keretében zajló egyéb programok (koncertek, workshop-ok, lehetőségek piaca) sokkal inkább egy fesztiválra emlékeztetnek, ahol a helyi gyülekezetek megoszthatják tapasztalataikat, legjobb gyakorlataikat és meghívást kapnak az egyház országos és globális kezdeményezéseibe. Valójában minden zsinat egy-egy Csillagpont, ahol az inspiráció legalább olyan hangsúlyos, mint a hivatalos ügymenet.

A zsinat egyik kiemelkedő témája az országos egyházvezetés megerősítése. A számos helyi közösség egyesüléséből létrejött egyház sokszínű mind lelkiségében, mind nemzeti, faji összetételében. Az egységesítés a „Missio Dei” teológiai koncepciójára támaszkodik, amely a UCC küldetés értelmezésének megfelelően a missziót Krisztus egyháza egészének Isten missziójában való részvételeként látja. A tanúságtétel egységét szervezetileg is támogatni kell. Így a UCC-t egy olyan vezetőtestület (Board) irányítja a  jövőben, amelynek tagjai egyben a UCC három alapvető szolgálatának képviselői is lesznek. A három fő terület a gyülekezetek szolgálatának megerősítése és a közösségépítés (Local ChurchMinistry), a társadalmi igazságosság sokrétű előmozdítása (Justice and WitnessMinistry) és a globális felelősségvállalás (WiderChurchMinistry).

A részlegenként mintegy 50-60 munkatárssal dolgozó három országos iroda híven tükrözi az egyház identitását. Országos programok, gyülekezetépítési kezdeményezések szolgálják, hogy helyi szinten a gyülekezet radikálisan befogadó és növekedő közösséggé váljanak, ahol otthonra lelhet bárki, nemre, fajra, nyelve és szexuális orientációra való tekintet nélkül. A két másik, „külső szolgálat” (társadalmi- és külmisszió) az érem másik oldalaként a társadalommal és a több száz nemzetközi partneregyházzal- és szervezettel, közöttük a Magyarországi Református Egyházzal való szolidaritást munkálják.

Pusztai vándorlás és szövevényes ügymenet

A zsinatot a megújulás mellett a pusztai vándorlás képe, a homok szimbóluma jellemzi. A növekedés ellenére az egyházak jelentős nehézségekkel szembesülnek közösségükön belül és kívül is, a gyorsan változó társadalmi viszonyok miatt. A UCC jelenlegi korszakát a vándorló néphez hasonlítja, aki híven követi Isten élő szavát és bízik az Ő ígéreteiben akkor is, amikor a külső körülmények megkérdőjelezik a reménységet.

A zsinat szövevényes ügymenetében bizottsági ülések, meghallgatások, bemutatók, az országos tisztségre jelölt vezetők beszédei és szponzori, tematikus vacsorák váltják egymást. Szakértők adnak betekintést a témákba meghallgatások alkalmával, amelyek később a napirenden szerepelnek és határozat születik róluk. Az iszlámellenességet elítélő határozat éppúgy idetartozik, mint az azonos neműek örökbefogadásra való jogosultsága. Az első délután mini-workshopok alkalmával gyülekezeti programokat, gyakorlatokat ismerhetnek meg a résztvevők, amiket saját közösségükben is hasznosíthatnak. A tipikusan amerikai címek elárulják a témákat: „8 mód a zöld gyülekezetté váláshoz”, „11 lépés az okos gyülekezeti pénzügyekhez”, „7 lépés a globális missziói gyülekezetté váláshoz”, vagy éppen 3 istentiszteleti ének, ami új életet hoz a gyülekezet életébe.

Az ökumenikus és nemzetközi „szponzorált” vacsora alkalmával Sharon Watkins, a Krisztus Tanítványai Egyház elnöke, igei köszöntőjében az Istentől kapott egység ajándékának felelősségéről beszélt. Sharon Watkins a UCC kiemelkedő partneregyházának elnöke, aki Obama elnök beiktatása alkalmával hirdetett igét. A két egyház együtt működteti a Global Ministries nevű külmissziói részleget (link: www.globalministries.org), amely missziói munkatársakat állomásoztat hazánkban, illetve a menekültmissziót is támogatja.

Változatos témák

A zsinat aktuális politikai és társadalmi kérdéseket is napirendjére tűz több bizottságában. A bizottságok híven tükrözik a UCC szenvedélyes elkötelezettségét, nyitottságát a társadalmi kérdésekben, amely az európai szemlélő számára meglepő témák megjelenésével jár együtt. Az értékközpontú befektetési lehetőségek, a hithű étkezés, a leszbikus, a  homoszexuális és a transzszexuális szülők örökbefogadási jogának támogatása éppúgy napirenden van, mint az Amerikai Püspökkari Konferenciával közösen megfogalmazott előterjesztés a keresztség kölcsönös elismerésének teológiai kérdése kapcsán, akárcsak az ifjúsági misszió vagy éppen egy teológiai bizottság felállítása.

Az egyik bizottság a palesztin-izraeli konfliktus megoldását sürgeti a Palesztin állam elismerését követelve, elítélve az izraeli elnyomást és falépítést. Ugyancsak hangsúlyos téma idén a muzulmánok elleni gyűlölettel kapcsolatos állásfoglalás elfogadása.

Istentisztelet, Apps és facebook

A zsinat istentiszteleti életében a rendhagyó és hagyományos alkalmak egyaránt helyet kaptak. A mintegy 3000 ember részvételével zajló nyitó isteniszteleten például a homok és fény szimbólumával jelenítette meg a zsinat spirituális üzenetét: a jelentős társadalmi változások közepette a növekedés útját kereső egyház a sivatagban vándorló választott néphez hasonlítva magát arról vallott, hogy bizalmát Istenbe veti, aki számára minden lehetséges. Az istentisztelet elején arra buzdították a résztvevőket, hogy telefonos applikációval jelenítsék meg a gyertyalángot az elsötétített teremben. Az istentisztelet három tanúságtétele után pedig arra szólították fel a gyülekezetet, hogy helyben, az istentisztelet ideje alatt posztoljanak az egyház facebook profilján üzeneteket a megújulás jeleiről és távlatairól.

A UCC zsinata az evangélium aktuális üzenetét kereső, zavarba ejtően nyitott és sokszínű közösségként a meghívott afrikai, ázsiai és európai testvéregyházaknak is ösztönzést jelent az evangéliumi megújulásra.

Külügyi Iroda

Az amerikai Krisztus Egyesült Egyházának zsinatáról további fotók itt érhetők el

A zsinatról élő közvetítés az alábbi linken található

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió