Ökumenikus imaórát tartottak korunk vértanúinak emlékére

2017. április 12., szerda

Alberto Bottari de Castello pápai nuncius vezette az imádságot napjaink vértanúiért április 10-én este, Budapesten az Egyetemi templomban. A Szent Egyed közösség által szervezett áhítaton több keresztyén felekezet képviselői is részt vettek.

A Szent Egyed közösség szerte a világban nagyhétfőn ökumenikus imádságban emlékezett napjaink vértanúra. Április 10-én a budapesti Egyetemi templomban a magyarországi keresztyén egyházak képviselői és hívei is együtt imádkoztak azokért, akik az elmúlt években életüket adták az evangéliumért.

Az imaórát vezető Alberto Bottari de Castello pápai nuncius különleges pillanatnak, a spirituális elmélyülés pillanatának nevezte az eseményt, amelyben nagyhétfőn a vértanúk Urára, Jézus Krisztusra és az őt követő mártírokra emlékeztek. „Megrendítő látni azoknak a testvéreinknek a példáját, akik komolyan vették a meghívást arra, hogy kövessék őt a keresztig – fogalmazott a nuncius.

Ezen az estén imádkoztak mindazokért, akik az elmúlt években életüket adták az evangéliumért a Közel-Keleten, Ázsiában és Óceániában, Amerikában, Afrikában, Európában.

Megemlékeztek arról a különösen fájdalmas eseményről, amely még közelebb hozta mindannyiunkhoz a vértanúság jelenvalóságát: azokról a testvéreinkről, akik a kopt ortodox egyház tagjai voltak, és akiket virágvasárnap gyilkoltak meg az alexandriai Szent Márk-székesegyháznál és a tantai Szent György-templomban.

Mécsest gyújtottak az áldozatokért, és a résztvevők minden kontinens szenvedésének felsorolása után állva fogadták a földrész keresztjét; imádkoztak, hogy a feltámadás fénye ragyogja be a szenvedő országokat. A kereszteket az oltár előtt helyezték el. Kisgyerekek virágot tettek a keresztek lábához.

A szenvedő népekért, a hit vértanúiért könyörgést mondott Gáncs Péter evangélikus püspök; Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára; Ódor Balázs, a Magyarországi Református Egyház külügyi irodavezetője; Maklári Ákos görögkatolikus parókus; Marton Zsolt, a Központi Papnevelő Intézet rektora, valamint a Szeretet Misszionáriusai nővérek egyik képviselője.

„Atyánk, aki erőt adsz a gyengéknek és kitartást a benned bízóknak, engedd, hogy azok példájára, akik nem vonakodtak meghalni érted, igaz tanítványaiddá és szereteted tanúivá váljunk. Add meg nekünk a mi Urunk, Istenünk, a megfeszített és feltámadt Jézus erejét és alázatát, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel együtt, most és mindörökkön örökké" – zárta az imádságot Alberto Bottari de Castello nuncius.

Forrás: magyarkurir.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.