2000 óta egységes, magyar, református

2010. december 21., kedd

Naponta hat-nyolcezren keresik fel az egyik legjelentősebb református portált, a tízéves Parókiát. Interjú az egyik alapítóval, Füle Tamással a múltról, a jelenről és a tervekről is.

Naponta hat-nyolcezer látogató keresi fel az egyik legjelentősebb református internetes portált, a Parókiát. Munkájukat tíz évvel ezelőtt kezdték el. Saját oldalukon a következőket írták évfordulójuk kapcsán: „Az egész sok szót nem is érdemelne, ha nem a hála jutna először eszünkbe. Isten megengedte, elindította és tartja ezt a munkát, amelynek részesei lehetünk.” Erről a munkáról, annak körülményeiről, a múltról, a jelenről és a jövőről a portál egyik alapítójával, Füle Tamással beszélgettünk.

A „magyar interneten” 1995-ben jelentek meg először civil tartalmak. Hazánk jelenleg egyik legnagyobb hírportálja, az Index 1999-ben indult. Önök egy évvel később, 2000-ben kezdték el szerkeszteni a Parókiát. Mi vezetett oda, hogy belevágtak?

 

A hiányérzet. Korán kezdtem el internettel és honlapokkal foglalkozni, még a Parókia előtt. Nyilván emiatt figyeltem erre a kommunikációs formára, s annak fejlődésére. Egyházunknak nagyon kicsi reprezentációja volt ebben az időben az interneten. Akkoriban részt vettünk egy református médiatalálkozón. Annyira döbbenetes, elszomorító élmény volt, hogy hazafelé az autóban Géczy Lajos barátommal Kecskeméttől Budapestig nagyjából megalkottuk a Parókia alapkoncepcióját. Bizonytalanok voltunk abban, hogy milyen hatást vált ki a kezdeményezésünk, és egyáltalán engedik-e megvalósítani, ezért nem kezdtük el magyarázni az egyházi illetékeseknek, hogy mit szeretnénk. Létrehoztuk, amit kigondoltunk, megmutattuk, szerintünk mire lehet használni az internetet.

Dunamelléki lapnak indult?

Fel sem merült, hogy a Dunamellék számára indítsunk egy oldalt. Ehhez látni kell az akkori körülményeket: létezett ugyan a reformatus.hu domain, de gyakorlatig nem volt internetes megjelenése a református egyháznak. Abból indultunk ki, hogy az internet nem országhoz kötött, vagy határok által meghatározott, éppen ezért mi egy magyar nyelvű református lapot terveztünk és indítottunk, ez rögtön Kárpát-medencei szintű lett, és nagyon hamar abban az értelemben globális, hogy ma is vannak tengeren túli honlapok a portálon. 

Mi volt az alapkoncepció?

Szolgáltatóház jellegű portált szerettünk volna létrehozni: eszközöket adni az embereknek, hogy oldalakat készíthessenek a gyülekezeteiknek, szervezeteiknek, valamint hogy beküldhessék híreiket, programjaikat. Három pilléren áll az oldal. Az első az üzenet. Napi igével és egy gondolattal indítjuk a lapot, bibliaolvasó kalauzokat közlünk, és sok más lelki tartalmat is. Fontos itt megemlíteni a Közös(s)Ég magazint, amely, bár külön médium, a Parókiába ágyazva jelenik meg. Kérdéseket vet fel, célja a gondolkodtatás. Már több mint negyven szerzőtől jelentek meg itt írások. Nagy értéknek tartjuk, hogy szerzőink között egyetemisták és egyetemi tanárok, lelkészek és laikusok, valamint a református sajtó különböző területein dolgozó újságírók egyaránt jelen vannak. Bátor lépés volt az alapító Dunamelléki Egyházkerülettől, hogy útjára indította ezt az egyházunkban előzmények nélküli koncepcióval dolgozó lapot. A másik pillér az információ: híreket, programajánlókat osztunk meg, ahol meghatározó az olvasók által beküldött anyag. A harmadik pillér az interaktivitás, a kommunikáció. Egy időben a fórum, sőt a chatszoba nagyon fontos volt az oldalon. A fórum ma is él, és intenzív beszélgetések zajlanak rajta, de a közösségi alkalmazások fejlődésével (Iwiw, Facebook) minden más háttérbe szorult, teljesen érthető módon.

Bevált ez a koncepció?

Az indulás óta kétszer volt arculatváltás, de a koncepció ma is ugyanaz, mint amit annak idején elterveztünk. A honlapszerkesztővel nagy sikereket értünk el. Másfél év alatt mintegy háromszázötven honlapot hoztak létre ezen a felületen. Akkoriban ez nagyon soknak számított, hiszen a Parókia Portál indulásakor összesen száznál kevesebb magyar nyelvű református oldal volt az interneten. Természetesen az évek múlásával sokan kinőtték ezt az egyszerű felületet, és saját honlapot építettek. Nagy öröm, hogy segíthettük az elindulásukat. Ugyanakkor a legutóbbi portálfejlesztés során ez a rendszerünk is megújult, jelenleg olyan nagy tudású honlaprendszert nyújtunk ingyenesen, amelynek a lehetőségeit csak nagyon kevesen használják ki.

Azt már megtudtuk, hogy a portál nem a Dunamelléki Egyházkerület lapja akart lenni az induláskor. Azóta sok minden változott. Most kimondható-e, hogy a Parókia a Dunamellék oldala?

A Parókia Portál független lap. Az alapításkor úgy gondoltuk, hogy megpróbálunk olyan jó portált csinálni, amelyre az egyházunk majd felfigyel, és olyan mértékben fogja támogatni, hogy az működtethető legyen. Ez annyiban teljesült, hogy hosszú éveken keresztül két jelentős támogatónk volt: a Magyarországi Református Egyház Zsinata és a Dunamelléki Egyházkerület. A nagy változás három éve történt, amikor a zsinati támogatás megszűnt, gyakorlatilag egyedül a Dunamellék támogatása tette lehetővé, hogy a lap tovább működjön. Ez egybeesett az egyházkerületi portálok megjelenésével. Ez a két esemény hozta úgy, hogy a Dunamelléki Egyházkerültnek egy hivatalos honlap készült (www.raday28.hu), ami leginkább hivatalos közlésekre szorítkozik, és az időközben megjelent egyházkerületi portál-jelleget és funkciókat Dunamellék esetében a Parókia vállalja és tölti be. De ettől mi még maradtunk azok, akik az indulásnál voltunk: egységes, magyar, református, független portál. Tavaly május 22-én jó érzés volt olyan szórólapokat osztogatni, amelyen a következő felirat állt: „Parókia Portál, 2000 óta egységes, magyar, református.” Örültünk, hogy ez az idő ilyen módon is elérkezett egyházunkban.

Kicsit megelőzték a korukat…

Nem használnék ilyen nagy szavakat. Egyszerűbb dolgunk volt, olyan műfajban, felületen dolgoztunk, ahol néha olyan dolgok is evidensek, amelyeket szervezeti formában nehezebb kimunkálni.

A korábban említett kerületi oldalakkal milyen viszonyt ápolnak?

Sokat köszönhetünk az egységesülési folyamatnak, és az azt előkészítő stábüléseknek. A Kárpát-medencei sajtóban dolgozó munkatársak időről időre találkoztak. Megismertük egymást személyesen, és kialakultak kapcsolatok, amelyek nyomán sok hírcsere zajlik a lapok között. Nagy öröm számunkra, hogy nem csak internetes oldalakkal, hanem például a Reformátusok Lapjával is volt már lehetőségünk írásokat megosztani, cserélni.

Lesz-e tíz év múlva Parókia?

Azzal kezdtem, hogy a hiányérzet hozta magával a Parókia létrehozását. Voltaképpen ennek a logikának a mentén tudok erre a kérdésre válaszolni: akkor lesz tíz év múlva Parókia portál, ha szükség lesz rá.

(A Parókia portál a www.parokia.hu, a Közös(s)Ég Magazin a www.kozos-eg. hu címen érhető el.)

Hegedűs Márk

Kép: Kalocsai Richárd

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.