Hallgasson minket január 8-án, szerdán délután fél kettőtől a Kossuth Rádió hullámhosszán!
A közösség megtartó erejében hisz az Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet, ami abból a célból alakult, hogy a kárpátaljai magyarlakta településekről származó tovább tanulóknak nyújtson lelki táplálékot az ukrán nagyvárosban. Az ungvári 4-es kollégiumban egy ifjúsági órán járt Dóka Viktória.
A zenei tanításban találkozhatunk a „cantus firmus" kifejezéssel, ami a többszólamú éneklésben a fődallamot jelöli. Erről kapta nevét a Tiszáninneni Református Egyházkerület vegyeskara, amely idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. A kórus célja az egyházzenei örökség ápolása és a protestáns zenekultúra népszerűsítése. A riporter: Kojsza Péter.
Imádsággal indul és imádsággal jön el a vakoktól Nógrádiné Kovács Alexandra, a református vakmisszió vezetője. A református lelkésszel Farkas Zsuzsanna beszélgetett.
Egy Ige, ami két végletet tár elénk, a legrosszabbat és a legjobbat, ami létezik. Győri-Daniné Tóth Anett, a balatonszabadi református gyülekezet lelkipásztorának igei gondolatait hallják Petri Nóra tolmácsolásában.
Január 8-án, szerdán délután fél kettőkor várja Önöket a Református félóra szerkesztője: Fekete Zsuzsa. Áldás, békesség!