Elindult a keresztyén könnyűzenét támogató program

2019. december 06., péntek

Zenei képzést és hangszervásárlást támogató programmal segíti a keresztyén könnyűzenét játszó fiatalok kiteljesedését a kormány. „Ez a program akadályokat akar lebontani olyan fiatalok előtt, akik szívesen zenélnének, szívesen vennének részt egy zenekarban, kórusban és lehet, hogy az első lépéseket már meg is tették, de ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni, külső segítségre van szükségük" – hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön a Hagyományok Házában.

A program keretében a kormány 500 millió forint értékben biztosít támogatást hangszerek vásárlásához profi zenekarok, kezdő zenekarok és határon túli zenekarok számára. A zenészek képzésének és tehetséggondozásuk támogatására 260 millió forint támogatást nyújt a kabinet. Ez a támogatás felhasználható arra is, ha valaki tömegképzésben vagy szűkebb körű képzésben vagy akár teljesen professzionális képzésben akar részt venni – tette hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a keresztyén könnyűzenét támogató program elősegíti, hogy a zenei alkotók a zenén keresztül is átéljék hitüket és közösségeket hozzanak létre. Megjegyezte: sok olyan ismert énekes él a világban, aki valahol egy templomban, egyházi közösségben vagy vallási könnyűzenei zenekarban, gospel kórusban ismerkedhetett meg a zenével, ott szerezhette meg a zenei alapokat, amely a világhírig repítette később.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár októberben bejelentette: a fiatalok az idén az egyházakon keresztül, jövőre pedig nyilvános pályázatokon igényelhetnek támogatást hangszereik cseréihez. Azok a református zenekarok, akik élni szeretnének a lehetőséggel, ezt az űrlapot kitöltve jelezhetik igényeiket 2020. január 7-én délig.

Forrás: MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió