Lázár Csaba Ady-estje

2019. december 09., hétfő, Budapest

Ady verseiből összeállított „Így nem fogok sohse meghalni..." című estjét adja elő Lázár Csaba Kazinczy-díjas előadóművész december 9-én, hétfőn 18 órakor a Budai Református Egyházközség nagytermében. A prózai részeket Négyessy Katalin csellójátéka gazdagítja.

„Ady már életében és halála után is sok tekintetben megosztó személyiség volt, sokan rajongva szerették és szeretik, mások számára viszont elfogadhatatlan volt, sőt van akinek ma is az, főleg zavaros életvitele miatt. De még legnagyobb ellenzői sem vitathatták és vitathatják el tőle azt, hogy Istent kereső, vele sokszor vitába szálló, de mindenképpen az Úrral élő kapcsolatban lévő ember volt, ismerve és beismerve saját emberi esendőségét, gyarlóságát, Istenre való rászorultságát" – írják a szervezők.

Ady Endre házasságára Isten áldását kérte és kapta meg a Szilágyi Dezső téri gyülekezetben az első megválasztott budai lelkipásztor, Haypál Benő közvetítésével. Idén januárban Kaiser Gitta festményeivel nyílt meg az Ady-emlékév a gyülekezetben, és most ezzel a verses-zenés alkalommal záródik.

Helyszín: Budai Református Egyházközség Nagyterem, 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 3.
Időpont: 2019 december 9. hétfő, 18 óra
A műsor időtartama: kb. 50-55 perc
A belépés ingyenes.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió