Keresztény Évad az Operában

2019. június 25., kedd

Csaknem ötszáz különféle program, huszonegy bemutató, világhírű művészek – az Opera meghirdette keresztyén tematikájú évadját. A keresztyén megközelítés fontosságáról és a fogadtatásáról is kérdeztük Ókovács Szilvesztert, a Magyar Állami Operaház főigazgatóját.

– A 2017-es főigazgatói pályázatában már szerepelt a Keresztény Évad tematikája. Miért tartja kiemelkedően fontosnak a keresztyén megközelítést?

– Hét évvel ezelőtt hirdetett először tematikus évadot az Opera. Azóta törekszünk arra, hogy a szinte átfoghatatlanul hatalmas balett- és operarepertoárnak évről évre karaktert adjunk. Így a közönségnek is könnyebben megközelíthetővé válnak a darabok. Tematikus évadaink szóltak már zeneszerzőkről, irodalmi alapművekről, valamint az Opera történelmi vagy nemzeti kötődéséről is. Törekvéseinkbe jól illeszkedik a vallási-kulturális irány, már csak azért is, mert a hit mindennek alapja. Ahogy Antall József, a rendszerváltás utáni első magyar miniszterelnök mondta: „Európában még az ateista is keresztény.” A 2020. szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felvezető évadában éppen erre van szükségünk – és ezt is a közös keresztény alapon említem, ahogyan például a reformáció 500. jubileumát is ünnepeltük Meyerbeer Hugenották című nagyoperájával. Engem mindig elszántsággal tölt fel, ha a Krisztus-hit történelmi széthasadtságának botránya ellen tehetek házasságban, operában egyaránt.

Fotó: Emmer László

– Hogyan fogadta a közönség a Keresztény Évadot?

– A feketeöves operalátogatók csakúgy, mint korábban, most is pozitívan állnak az új szezonhoz. Szeretnek hozzánk járni, szeretik az énekeseinket, táncművészeinket, számukra az operalátogatás életforma – és megőrzik a fiatalság egyetlen fixen azonosítható jegyét: a kíváncsiságot. A bérleteladási adatok azt mutatják, bár az Operaház épületének rekonstrukciója miatt elég mostoha körülmények között próbálunk és játszunk, nincs komoly visszaesés. Az már más kérdés, hogy a július 1-jén induló jegyértékesítési időszak milyen számokat hoz, mindenesetre bizakodó vagyok. Kicsit komolyabb ellenszélre számítottam, de az eddigi tapasztalatok szerint egyelőre nem váltott ki nagy érzelmeket az évad meghirdetése sem negatív, sem pozitív irányban.

– A művészeikre hogyan hat, hogy keresztyén témájú előadásokon lépnek fel? Másfajta felkészülést igényel tőlük?

– Minden művészünk és a közönségünk is érezni fogja az új évad hatásait. A kereszténység az opera és a balett európai műfajai mögött álló, folytonosan jelenlévő sugárzásként hatja át a műveket. Tehát nem erőszakosan, de mindig sorok közül olvasható módon. A tematikus évadok végén mindig fesztivál áll, egy év múlva ilyenkor a kifejezetten keresztény darabokból két és fél hét alatt nagyjából húszat játszunk el. Akik e sorozatban akár nézőként vagy művészként részt vesznek, azok tisztító erejű lelki utazáson járnak majd, másféle katarzisban lehet részük.

Stiffelio koncertszerű előadása a reformáció jubileumi évében. Fotó: Csibi Szilvia

– A rendkívül széles és bőséges kínálatból ki tudna emelni néhány, a református közösséghez szorosabban kapcsolható darabot?

– Minden darabnak meg lehet találni a református, protestáns kötődését is. A katolikus Verdi latin Rekviemjét ez évben, Berkesi Gábor nagytiszteletű úrnak köszönhetően, a budapesti Pozsonyi úti református templomban is eljátsszuk, és minden bizonnyal lesznek jelen zsidó felebarátaink is, hiszen a theresienstadti koncentrációs tábor Verdi-rekviemjeire is emlékezik ez az előadási verzió. De Kiskőrösön, az evangélikus templomban is hallhatnak tőlünk adventi hangversenyt. Szintén szívesen ajánlom a közönség figyelmébe Bach Máté-passióját és kantátáit, amelyekből szintén színpadi előadásokat készítünk, valamint ismét Verdit, Stiffelio című operáját. Ez utóbbi a szerző egyik kevésbé ismert, ugyanakkor érett, egyre népszerűbb darabja, amely egy lutheránus lelkész vívódásáról szól és a megbocsátásról, arról, hogy milyen módon tudja feldolgozni a felesége félrelépését. Ezek a közvetlenül protestáns érintettségű darabjaink, de az őszinte ökumené jegyében mondom: a többi opera és balettmű is mindannyiunkról, mindannyiunkhoz szól.

Sokszínű programok

A Magyar Állami Operaház 2019-2020-as Keresztény Évadban közel ötszáz nagytermi és turnéelőadás illetve program, huszonegy bemutató, köztük szcenírozott oratórium, akrobatákkal tarkított musicalopera és könnyűzenei előadókat is felvonultató balettprodukció színesíti a palettát. Az új szezonban bemutatkozik az Eiffel Műhelyház, az Erkel Színházban egy darabon belül két szerepben tér vissza Erwin Schrott, Tannhäusert énekel Peter Seiffert, míg Komlósi Ildikó, Kálmándy Mihály, Ferruccio Furlanetto, Nino Machaidze és Michael Volle gálaesteken lép a budapesti közönség elé. A premierek között tizenhárom opera, hét balett és egy prózai mű, hat ősbemutató és öt magyarországi bemutató szerepel. Huszonhárom vidéki városba is ellátogat a társulat Mascagni, Bizet és Verdi műveivel. A sok száz opera- és balettelőadás, hangverseny, gála és kamaraprodukció tevékeny közreműködője Magyarország legrégebbi és legnagyobb együttese, az Opera Zenekar, Énekkar és Gyermekkar, valamint a Magyar Nemzeti Balett. További információk a Magyar Állami Operaház honlapján olvashatók: www.opera.hu

– Még tart az Operaház rekonstrukciója. A közönség hol nézheti meg az előadásokat a felújítás ideje alatt?

– A 2019/20-as Keresztény Évadban még biztosan nem készül el az Operaház, de reméljük, hogy jövő ősszel bizonyos részeit már birtokba veheti a közönség. A következő évadban még az Erkel Színházban, illetve az Eiffel Műhelyházban játszunk, amelyet hamarosan véglegesen átadnak. Aki még nem volt az Eiffelben, mindenképp látogasson el a korábbi MÁV Északi Járműjavítóba, a kiváló akusztikájú teremben élmény operát hallgatni, a kortárs tánc pedig egyenesen kiált a Bánffy-terem után. Arról nem is beszélve, hogy az Eiffel az ország legnagyobb középületeként is kuriózum, hisz immár átvette a Parlamenttől a méret szerinti első helyet – és próbaüzem első tizenötezer nézője már viszi a jó hírt!

Reformátusok Lapja

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió