A Pannonia Reformata Múzeum négy alkalomból álló zenei hangversenysorozatot indít útjára 2019-ben. A különleges akusztikájú pápai református Ótemplom ad otthont a koncerteknek, a hazai zenei élet itthon és külföldön is elismert szólistái lépnek fel itt a következő hónapokban, valamint a városban élő művészek is gazdagítják a programot.
Musica Pannonica Reformata – ezt az elnevezést kapta a sorozat. A Pannonia Reformata Múzeum már tavaly, a nyitás évében is helyet adott néhány koncertnek, ezek mindegyike nagy siker volt. A fellépők és a közönség is dicsérte az Ótemplom akusztikáját, hangulatát és környezetét. Az elismerő visszajelzések is megerősítették a szervezőket abban, hogy érdemes összeállítaniuk egy klasszikus zenei hangversenysorozatot.
„Szeretnénk megmutatni ennek az intézménynek a lelkét, szeretnénk élményt adni az idelátogatóknak, szeretnénk, ha minél többen megismernék a hely erejét, hangulatát. A koncertsorozatot a várossal közösen készítettük elő, köszönjük a támogatást, s örülünk annak, hogy nem egy elzárt egyházi intézmény programjáról van szó, hanem Pápáról, a kultúráról, a közösségről" – mondta Köntös László gyűjteményi igazgató.
Március 16., szombat, 18.00
Március 25., szombat, 18.00
Szeptember 28., szombat, 18.00
Október 26., szombat, 18.00
Helyszín: 8500 Pápa, Fő utca 6-8.
A hangversenysorozatra bérletek és jegyek is válthatók. A bérletek 8000 Ft-ba, a jegyek 2500 Ft-ba kerülnek, de a diákok kedvezményes áron, 2000 Ft-ért lehetnek részesei az egyes koncerteknek. Február 19-én kezdik az árusítást a Pannonia Reformata Múzeum jegypénztárában.