Átadták a Szegedi Kis István-ösztöndíjakat

2018. december 17., hétfő

Első alkalommal vehették át fiatal kutatók a Szegedi Kis István ösztöndíjat december 17-én. Az állami elismerés a korai protestáns egyház-, irodalom- és liturgiatörténeti, valamint egyházművészeti kutatásokat támogatja.

Közös kulturális érdeknek tartja a 16. századi egyháztörténet feltárását Hoppál Péter országgyűlési képviselő, a pályázatokat odaítélő kuratórium tagja. A korábbi kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: annak beláthatatlan következményei lettek volna, ha protestáns elődeink nem küzdöttek volna meg a nemzeti identitásért és az anyanyelvünkért. A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által kezelt, egy évre szóló, havi bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjra az 1978. január 1. után született kutatók pályázhattak október 1-jéig.

Az ösztöndíj azért különleges, mert egy kifejezetten szűk tudományterületre koncentrál, hiszen az egyháztörténet még bőven adós a korai magyar protestantizmus feltárásában. Érdemes kutatni a területet, hiszen a 16-17. századi török háborúk korára eső magyar protestantizmus nagyjai kiemelkedő jelentőséggel bírnak, ahogy például a névadó is. Szegedi Kis István (1505-1572) a magyar kultúrtörténet Európa-szerte ismert kiemelkedő személyisége, a 16. századi reformáció meghatározó szellemi alakja volt.

A pályázatokat szakértőkből álló kuratórium bírálta el. A grémium egybehangzóan magas színvonalúnak ítélte a beérkezett pályázatokat, és az egyes pályázók szakmai előmenetele, felkészültsége mellett a munkatervben foglalt témák létjogosultsága és fontossága alapján mérlegelte a pályaterveket. Támogatásra érdemesnek tartották – a többi közt – a tevékenységüket a protestantizmus szolgálatába állító női mecénások történetét, magánéletét és közéleti szerepeit a kora újkori források és irodalmi hagyományok tükrében; a kora újkori protestáns képzőművészeti alkalmazott emblematika feldolgozását a hazai emlékanyagban; valamint a Pécsi Disputa helyét az európai eszmetörténetben. A 2018-2019. évben Kusler Ágnes, dr. Magyar Balázs Dávid, Mezei Emese, dr. Oláh Róbert, Ősz Sándor Előd, dr. Pap Ferenc, Steinmacher Kornélia Nóra, Szabó András Péter, Tömösközi Ferenc, Varga Szabolcs részesült az ösztöndíjban.

Hoppál Péter reményét fejezte ki, hogy a fiatal kutatók eredményei nemcsak a világi tudományos közegben állják meg a helyüket, de hosszú távon a köznevelésbe és az általános műveltségbe is beszüremkednek. A bírálóbizottság másik tagja, Lévai Attila még ennél is tovább ment: a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánja azt kérte, „legyenek kitekintéssel a világ felé, kutatásaik nyomán szülessenek olyan publikációk, amelyekből többet megtudnak Nyugat-Európában és a tengerentúlon is a magyar protestantizmusról."

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió